Pénteken megjelent a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) 2014-es tagdíjfizetési tájékoztatója. Az alábbiakban mindenki megtudhatja idén mennyit kell fizetni:
A VeLa Raid a nyugalom és a hajózás öt napos együttesét jelenti, Velencében. Kissé ellentmondásos lehet a turistáktól nyüzsgő észak-itáliai városban ilyet szervezni, de nem lehetetlen. Van ugyanis Velencének egy másik oldala, ami nem az idegenforgalomról szól. Gyönyörű, csendes lagúnák, ahol a természet szinte érintetlen, apró halászcsónakok közlekednek, mindenki nyugodt. Itt lesz a Venice Lagoon Raid.
A vízi közlekedésről szóló XLII törvény 2014. március 1.-től hatályos változása értelmében nagyobb és erősebb lett a csónak kategória, azaz az engedély nélkül vezethető motorosok.
Február 13 – 16 között kerül megrendezésre 23. alkalommal a Budapest Boatshow, melynek fővédnöke a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ). A rendezvény kiemelt témái az Utánpótlás és a Biztonság, a szakmai színpadi programok is ennek jegyében kerültek kialakításra.
2014. január 11-én, Balatonlellén megalakult a Bavaria 32 Osztályszövetség. 23 hajó és azok tulajdonosainak részvételével felállt osztály célja egy egységes és igazságos versenyzési lehetőség biztosítása. A tervek között szerepel saját országos bajnokság lebonyolítása, valamint több, hazai versenyen való közös részvétel.
Elképesztő felvételek, 2012 januárjában egy vitorlás csapat 8 hetes utat tett meg a világ egyik legveszélyesebb, egyben legszebb területén. Ushuaiaból hajóztak ki és ide tértek vissza.
Egy igazán jó hírrel kezdjük az évet, jön a SNEWISPORT Tracking v3.0! 2006 óta közvetítünk vitorlás versenyeket, a saját fejlesztésű versenyközvetítő rendszerünk ez idő alatt már két nagyobb fejlesztésen esett át és most eljött az ideje a harmadik fázisnak. A 3-as verziót a saját- és az eddigi felhasználói tapasztalatok figyelembe vételével alakítottuk ki, melyben számos új szolgáltatást kínálunk már tavasztól. A héten elkezdjük a rendszerintegrálást, így az archívum időszakosan nem lesz elérhető. A teljes munkafolyamat végén részletesen bemutatjuk a 2014-re megvalósított újításokat!
Vadnai Benjamin a Laser Radial ifjúsági világbajnokságon (U18) az utolsó nap egyetlen futamában a 10. helyen ért célba, ami pontosan elegendő volt a Laser Radial ifjúsági világbajnoki cím megszerzéséhez. Másfél évvel azután, hogy a világ tetejére ért Laser 4.7-tel, ugyanott van már az eggyel nagyobb osztályban is!
Első alkalommal került megrendezésre a Szilveszteri Regatta, amire összesen 18 egység nevezett. A jó bulinak induló programra a SNEWISPORT is benevezett, a Raffica csapattal együtt vártuk az év utolsó versenyét a Balatonon. A jó buliból aztán egy nagyon jó verseny lett, amin részt vettek az SOS Gyermekfaluból érkező csemeték is!