Budapestről a Kanári-szigetekre hajóval Nyomtat
Vízisport

2008.12.14.

Pálos Andrea és Rakonczai Gábor 2007-ben már átevezték az Atlanti-óceánt alig több mint ötven nap alatt. Most újabb extrém feladatot tűztek ki célul: hajóval eljutni Budapestről a Kanári-szigetekre.

 

Gábor eredeti terve szerint egyedül hajózta volna körbe a Földet azzal a vitorlással, amely Andrea diplomamunkájaként készül. Az elképzelésen azonban változtatott a páros, és a fiatalok úgy döntöttek, ismét együtt ülnek hajóba. Az út most kicsit veszélytelenebb lesz, de nem kevésbé kalandos.

 

Az új hajó - Aranytücsök - építése januárban kezdődik, és áprilisban fejeződik be. Előreláthatólag májusban indul a túra. A hajófedélzeten két evezőhely és két ülőfelület lesz, a hátsó kabinban és a fedélzet alatti első részben fekvőhelyeket alakítanak ki, a tisztasági és illemhely a hajó farán lesz. Az utazósebessége három-négy csomó (5,8–7,2 km/h) lehet. Az Aranytücsök nagyobb és nehezebb lesz, mint a Tűzhangya.

 

Az út tervezett össztávolsága több mint nyolcezer kilométer, amelyet tizenegy szakaszra osztottak fel. A Duna, a tengerek és az óceáni rész négy jól elkülöníthető stílust képviselnek: folyami, tengerpart menti, nyílt tengeri és óceáni szakasz.

 

A hatszemélyes hajóba csapattársakat is keresnek egy szakaszra vagy akár az egész útra, akik egy komoly felkészülés után megtapasztalhatják az evezést, a probléma megoldást s átélhetik az óceáni létet. Az út nagyrészt partközelben halad, de lesz nyílt vízi evezés is.

 

 

snewisport