Kozmann György is indul a Világjátékokon |
Kajak-Kenu, sárkányhajó, rafting |
2009.04.23. A sárkányhajó számít a legnépesebb sportágnak a Világjátékokra utazó magyar csapatban. A 26 fős legénységben helyet kap több korábbi olimpikon, köztük a kenus Kozmann György is, aki kétszer végzett a harmadik helyen ötkarikás játékokon.
a sárkányhajós csapat
Kozmann György
A végső lista a június közepén megrendezendő kajak-kenu válogató után lesz teljes, de annyit már biztosan ki lehet jelenteni, hogy Kozmann Györgyön kívül Csabai Edvin és Györe Attila is szerepet kap a magyar hajóban, méghozzá nem is akármilyet. A tízszeres maratoni világbajnok kenupáros lesz a két vezérevezős – tudtuk meg Reményi Péter szakágvezetőtől, aki tartalékként csapattag is egyben (összesen 4 tartalék van). A Világjátékokat négyévente rendezik meg, és az olimpián kívüli sportágak legjobbjai vesznek részt a jeles eseményen.
A tajvani világverseny július 16-án kezdődik és 10 napig tart. A Nemzeti Sportszövetség információi szerint jelenleg 71 magyar sportolónak van tajvani kvalifikációja.
kajakkenusport.hu - snewisport |