Bemutatkozott a sárkányhajó szakág is |
Írta: Balazs | ||
2010, MARCH 09, TUESDAY 07:25 | ||
2010.03.09. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség is képviseltette magát a hétvégén lezajlott Budapest Boat Show kiállításon, ahol elsősorban a sárkányhajó szakág mutatkozott be a nagyközönség előtt.
A színpad - ahol Vaskuti Máté szakágvezető a sportággal kapcsolatos tudnivalókról, érdekességekről beszélt a hallgatóságnak – és a stand „dobösszeköttetésben” állt egymással, és a közönség között kiosztott 15-20 darab kisdobnak köszönhetően a látogatók is megtapasztalhatták milyen érzés ennyi embernek tökéletes összhangban lenni egymással.
A hétvége során a szövetség szórólapokkal hívta fel a figyelmet az idei sárkányhajó road-show-ra, amelynek csúcspontját, végállomását természetesen az augusztusi magyarországi világbajnokság jelenti majd. Az idény során nyolc helyszínen (Budapest, Szentendre, Győr, Tata, Nagykanizsa, Tiszafüred, Balatonfüred és Szeged) zajló turnéra indul a sárkányhajó szakág, a nyolc helyszínen megrendezett régiós viadalokról pedig egyenesen a világbajnokság amatőr futamába lehet majd kvalifikálni.
A Boat Show-n nyereményjátékra is invitálta a látogatókat a szövetség. A tavalyi MOL Világkupa Szállítók című kisfilmjével kapcsolatban tettek fel az érdeklődőknek kérdéseket. A kérdőívet közel kétezer ember töltötte ki, közülük kerül ki az a két fő, aki a szegedi Forrás Hotelben egy éjszakára szóló szállást és két VIP-jegyet nyer majd az idei MOL gyorsasági kajak-kenu Világkupára.
mkksz - snewisport |
||
LAST_UPDATED2 |