2010.11.17.

A VI. MTNB harmadik versenynapján megrendezett túraversenyen szép, napos időben rajtoltunk el az Istria felé, majd a félsziget felől megérkező Nereva lecsapott ránk is, pont a gerenda közepét kaptuk el. Eső, jég, 50-es pöff és genoa szakadás következett. Este éjszakai futamot néztünk és ketchup-os pizza mellett beszélgettünk.

versenyzők vs. magyar rendezők vs. horvát rendezők

A reggeli skippermeeting-en ismét forrt a levegő, valahogy senkinek sem feküdt ez az MTNB. A túrafutamot követően este rajtolt volna el a navigációs futam, de azon a JOD-ok nem indulhattak, mivel nem voltak felkészítve az éjszakai versenyzésre. Ezt már lehetett tudni a verseny kiírásakor is, mégis a harmincötösök is szerepeltek az eredeti kiírásban. Szembe került a mezőny, Bednár Tibi, és a horvát rendezők, mindenki mindenkivel. Tibi próbált valami egyességet kihozni a kialakult helyzetben, de a horvátok első álláspontja az volt, hogy ez nem demokratikus szavazás, az lesz, amit mondanak.

Bednár Tibor, a Westport tulajdonosa, az MTNB új szervezője

Úgy éreztem magam kicsit, mint egy horvát regatta gyárban. Jön a magyar megrendelő, fizet, aztán kap amit kap, no komment. Ez ezek szerint eddig mindenkinek jó volt korábban aki itt versenyzett, ezzel a horvát ACI csapttal. De a VI. MTNB résztvevői nem így gondolták. Volt, aki a rendezés miatt a komplett verseny óvásával szeretett volna élni, volt, aki a versenykiírás alkalmazásával nem értett egyet. Az olimpiai pályán megrendezett keddi verseny pedig mindenkinél kivágta a biztosítékot. Éjszakai futamot helyettesítő pályaversenyt senki sem akart. Meddőnek látszó vita alakult ki egy olyan szituációban, ahol mindenki megtalálta az igazát. Hosszasan egyeztetett a magyar rendező a horvátokkal, majd enyhültek a helyiek, és felcsillant valami remény az egyességre. A meeting azzal zárult, hogy éjszaka nem mennek a JOD-ok, másnap délelőtt, pedig egy, csak nekik kiírt futamon vesznek részt. A rendes túraverseny mindhárom osztálynak együtt rajtol majd csütörtök délben. Ezzel pont került az ügy végére, megnyugodni látszottak a kedélyek. Jobban belegondolva lehet ez a reggel nem csak erről a versenyről szólt, hanem akaratlanul is előre vetítette a következő Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságok új elvárásait úgy a rendezők, szervezők felé, mint a versenyzők felé. Az elhúzódó kormányosi ellenére a mezőnynek az eredeti időpontban kellett rajtolni, így mindenki sietett a mólószárra.

Nap, szél, eső, 50-es befújás, jég, eső, nap

A Vrboska crew list-je mára is változott. Attilával és Belóval már fixnek mondható csapatunkhoz csatlakozott a VitorlásTV-től Jana, és az MTNB új rendezője, Bednár Tibi. A szerdai útvonalunk Cres-Rabac (Sveti Andrija) volt, szikrázó napsütésben közelítettük meg a rajtvonalat úgy 3 csomós szélben. A mezőny elrajtolt, de többen visszafordultak korai rajt miatt. A rajt után kezdett fájni a fejem, ami nálam azt jelenti, hogy esni fog. Szóltam is a többieknek, hogy el fogunk ma ázni, de a felhőtlen égre nézve nem vettek komolyan, azt hitték hülyéskedek. A kreuz bója után kifeküdtem az orrba, fotóztam, dumáltunk. A mezőny kettészakadt, a 3-5 csomós déli szélben a vitorlások egy része szél alatt, a többiek szél felett folytatták a futamot.

Jod 35-ösök között egy Salona 37 R, még napos időben

Mi szinte egyedül, jobbcsapáson haladtunk a parttól pár mérföldre. Szemben fekete felhők gyülekeztek, éppen alájuk tartottunk, de úgy tűnt, hogy felszívódnak mielőtt elérnénk. Pár perc elteltével aztán megint beborult, ezt már komolyan vettük, és beöltöztünk. Nekem még mindig volt egy kis fejfájásom. Ekkor komolyan vettem magam. Készítettem néhány képet a közeledő viharról mielőtt levittem a fényképezőt. Beöltöztem vízhatlanba és – poénosan – ismét megjegyeztem, hogy el fogunk ázni. Az Istria felől lebukó felhőket nézve úgy gondoltam, hogy bár a fejem nem fáj nagyon, de ezúttal kapunk majd rendesen vizet, fentről. A többiek is felöltöztek, mentőmellényt vettünk, kivéve Janát.A kamerát elővéve rögzített pár képkockát a zorduló időben, talán sejtette, hogy később már nem tud forgatni szárazon. Megláttuk előttünk a markáns szélcsíkot, de a többieket figyelve - amikor elérték nem dőltek meg jobban - nem látszott veszélyesnek. Velünk egy takkon, mögöttünk jött egy másik csapat, ők se tettek még semmi, haladtak velünk. Az orrból átmentem a hajóablakkal egy vonalba és kiültem. A szél ereje és iránya megváltozott. A szélcsíkot elérve felgyorsultunk, az eső ellenére pár pillanatig jól éreztük magunka, vitorláztunk. De beértünk a gerenda közepébe, megjött az első 40-50-es pöff, amit aztán egymás után több követett. Hírtelen eltűnt a horizontról mindenki. Az eső pillantok alatt szakadni kezdett, majd ugyanilyen gyorsan megérkezett a jég is. Jana közben lement a mentőmellényéért, így egy időre kiesett a fedélzeti munkából. Attila keményen tartotta a hajót, Beló és Tibi a vitorlákat elkezdte leszedni. A mögöttünk jövő versenytárs amint meglátta, hogy az első pöff megborít azonnal reagáltak rá - elkezdték leszedni a vitorlákat -, így őket már nem érte annyira váratlanul, mint minket. Mivel nem versenycsapat voltunk, így a reakció idő lassúnak bizonyult, és a genoa belobogott, majd a hátsó éle elszakadt. Váratlanul ért, mert nem kapott akkora terhelést, hogy ez bekövetkezhessen. A szakadás okára a parton derült fény. A grósz már reffelve lett visszahúzva, ismét megdőltünk, a bal fedélzet vízben volt. Annyira el volt foglalva mindenki a dolgával, hogy amikor Beló közölte, hogy ez jégeső, a fedélzeten és rajtunk is már régóta pattogtak a kis méretű fagyott cseppek.

szemben a Nereva

A kezeim olyan pirosak lettek, mint hógolyózás után télen, kesztyű nélkül. Nyugodtan ültem a dühöngő időben, nem féltem, kicsit élveztem is az extrém helyzetet. Bíztam azokban, akikkel együtt voltam, tudtam, hogy nem eshet bajunk. Nem voltam rosszul, mint az első napon, végig kint tudtam lenni, csinálni amire kérnek. A Vrboska magabiztosan szelte az Adriai-tengert a viharban. Próbáltam volna segíteni, de ide nem volt elég rutinom. (Ki)ültem, és kapaszkodtam, akkor ez volt a legtöbb, amit tehettem a csapatért. Irányunkat tartva haladtunk tovább élesen, miközben nem láttunk semmit, nem tudtuk hol a vége. Már villámlott, és dörgött is az ég, kezdett a TV-ben látott rákhalászos történetekre hasonlítani utunk, kivéve a nagy hullámokat. Azokat megkaptuk már az első napon. Kb 15-20 perce küzdöttünk az elemekkel, amikor ismét dönteni kellett. Folytatjuk így, és ha javul az idő csak grósszal megyünk tovább, vagy már nincs értelme erőltetni. Haza! Ez volt a legfájdalmasabb döntés, amit átéltem kint. De jogos volt, megfordultunk, ekkorra már kezdett csitulni a vihar. Megszűnt a jég, lassan elállt az eső és szél is enyhült, leálltak a pöffök. Mögöttünk, a távolban már ismét sütött a nap, előttünk Cres fölött dörgött az ég. Egy-két hajót láttunk a környéken, de a többiek látóhatáron túl voltak. Azon tanakodtunk, hogy mi lehet velük. Ők is azt kapták, amit mi, vagy csak a szélében mentek el. A fejfájásom? A vihar után nyoma sem volt. Jó lett a megérzésem, de azt nem gondoltam a rajt után, hogy ekkora viharba kerülünk. Nevetve jegyezték meg Cres felé, hogy bejött a fejfájásos időjárás előrejelzésem (ezért nem szedek rá gyógyszert). A kikötőbe visszaérve épp olyan idő volt, mint induláskor. Ez a tenger. Sohasem tudhatjuk, mi hoz a következő perc, óra. Ezért is kihívás, izgalmas itt versenyezni.

A parton kiterítettük a szakadt vitorlát, és a sérülés helyét vizsgálva látható volt, hogy ott már javították korábban. Az elvégzett munka minősége nem volt megfelelő - vagy már elöregedett - és ezért nem bírta a terhelést. Ez a damage report-ba is bekerült, reggelre ígértek másik vitorlát. Összeraktuk a hajót, kipakoltunk, és száraz ruha után néztünk.

Új lakótársak, új crew a Vrboskán

A kikötői iroda előtt találkoztunk a ”turnusváltással” kikötőbe érkező Dumaszínházasokkal, továbbá Borbély Ferivel és Bettivel, akik már átvitorláztak az Atlanti óceánon és Krisztával, aki a Telesporttól érkezett. A Fókusz egy személyt delegált az eseményre, ő forgatott és készített riportokat. Az jutott eszembe, miközben talpig vizesen ott állt egy csapat az újonnan érkezett Dumaszínházasok előtt, hogy mennyire akarhat majd vitorlázni Kormos Anett és Felméri Péter. Bizonyára mesélt nekik Laci és Barna a hétfőről, mi meg csurom vizesen, jégeső után köszöntjük őket a parton, és meséljük, hogy mekkora élmény volt az elmúlt pár óra. A rövid beszélgetés után irány a lakás, jól esett a zuhany és a száraz ruha. Az eső jól lemosta a ruhámra korábban rászáradt sót, így különösebb tisztítás nélkül került ki a vitorlásruha és a csizma az erkélyre száradni. Sütött a nap, fújt a szél, jobb, mint egy szárítógép! Új lakótársaim lettek. Ferivel, Bettivel és Krisztával egy apartmanba kerültem, Anett és Péter a szomszédunk lett. Egy délután alatt kiderült, hogy ismét jó csapat jött össze. Együtt sétáltunk vissza az étteremhez egy korai vacsorára. A gulyásleves finom volt. Finom, de nem gulyás. Mondjuk, legyen inkább pörkölt, sok szafttal, kenyérrel. Annyira jó volt, hogy kértük repetát is, és láss csodát Horvátországban, kaptunk is! Azért fejlődnek ők is. Az éttermi beszélgetésekből kiderült, hogy jól gondoltuk a viharban. A mezőny nagy része csak a szélét kaptak el, volt, akinek 30-as volt a legnagyobb befújása. Személyi sérülésről nem tudok, szerencsére komolyabb sérülés nélkül vészelte át minden hajó a Nerevát.

Holdfényes navi-túra

A Rák Bárban ismét skippermeeting-et rendeztek, most az éjszakai navigációs futamot ismertették. Megbeszéltük hogy kimegyünk megnézni a rajtot. Ennyien még nem voltunk a fedélzeten, ismét médiaboat lettünk. Beló a sailing.hu-tól, Feri és Betti a Yacht Magazintól, Kriszta a Telesporttól, a Fókusz, és én a SNEWISPORT-tól. A rajtnéző csapathoz csatlakozott még Scholtz Imi (az éllovas, címvédő Subaru Sailing Team tagja) és Szoják Balázs (MVSZ Főtitkár) is.

naplemente a cresi öbölben

Szürkületben motoroztunk ki a VI. MTNB éjszakai, navigációs futam rajtvonala mellé. Körülöttünk gyülekeztek a Dufour 44-esek, és Salona 37-esek. Ahogy sötétedett, egyre varázslatosabb lett az egész. Majdnem telehold volt, felhőtlen égbolttal, így a tengeren a besötétedés után is lehetett látni. Egy-egy vitorlás áthaladt a szinte vakító ezüsthídon, a távolabbi hajók árbócfénye bevilágította spinakkert. A rajt időpontjához közeledve egy területen koncentrálódtak a fények, a kísérő motorosból Ladányi János (Jana) forgatott, nálunk a Fókusz egyszemélyes stábja készített riportokat. Jó volt a hangulat, és közben elkezdődött a ”világmegváltás” is a hajókormány körül. Milyennek kéne lenni egyszer az MTNB-nek, mert ez így már nem jó. Eltelt hat év, változtak az igények, elvárások. Öt verseny után Láng Robitól Bednár Tibihez került a szervezés, elhozta egyből északra, de a történet itt újra kezdődik. Jövőre már más irányba kell vinni a magyar tengeri hajózást, ez igaz területileg és személetben is. Este, sötétbe Cres előtt világosan látszott, hogy itt nem véget ér valami, hanem ennek egy új korszak kezdetének kell lennie. Hogy ez mi lesz, az majd kiderül, ez már egy külön story. Írunk majd róla. Miközben mindenki hozzátett valamit a jövőhöz elérkezett az egyperces rajtjelzés.

Dufor 44-esek éjszakai versenyén

Feszült pillanatok voltak, mindenki koncentrált. Jól érzékeltették ezt a hajókról hallható – ide inkább nem írom le – mondatok, utasítások. És elrajtolt a VI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság éjszakai, navigációs túrafutama. Észak-keleti, 15 csomós szélben Dufour 44-es és Salona 35 R vitorlások fényi távolodtak az Adrián, csupa kitűnő magyar vitorlázókkal. Anett, Péter, és Kriszta még nem voltak vitorláson, de bejött nekik az éjszakai hajókázás (motorozás).

Kormos Anett és Felméri Péter az éjszakai futamon

A kabintetőn üldögélve nézték a kivilágított vitorlásokat, közben beszélgettünk miért is szeretjük mi ezt. Kiderült, hogy Anett Balatonboglárról származik, de ő sem vitorlázott még. Egy darabig néztük a 37 és 44 lábas vitorlások sziluettjeit, majd eltűntek az éjszakában, mi pedig visszatértünk a kikötőbe.

Rák Bár helyett Cres

Az estét Cres történelmi belvárosának feltérképezésével folytattuk. Sétáltunk a főtéren lévő öböl körül, bementünk a sikátoros utcákba. Betértünk egy hangulatos pizzériába is, ahol Pomutz Tamásékkal találkoztunk. Itt is a ”hogyan tovább MTNB” volt a téma. Ezek szerint tényleg érlelődi itt valami, már nagyon. Ettem egy ketchup-os pizzát, a többiek csak italoztak, közben egy jót beszélgettünk. Ott voltunk zárásig, mikor kijöttünk láttuk a futamról visszatérő vitorlások fényeit az öbölben. Visszasétáltunk a tengerparton a szálláshoz, ahol egy levél fogadott az ajtón: holnap 8-kor rajt. Na erre tényleg azt hittem, egy jó kis szívatás lesz, majd röhög egy jót valaki reggel. De valami miatt mégis felhívtam Balogh Anikót, aki megnyugtatott - vagy nem -, hogy ez komoly. De nem a rajt lesz nyolckor, az egész program előrébb lett hozva egy órával a délelőtti JOD túrafutam miatt. 8-tól kormányosi lesz. Na így még sürgősebb lett a fekvés, alvás. Ki kellett pihennem egy hosszú napot, amibe minden belefért. Volt paprikás skippermeeting, napsütéses, esős, jeges, pöffös futam vitorlaszakadással. Egy szép adriai holdfényes este rajtnézéssel, sétával és kocsmázással.

A folytatásban: volt hullámzás, eső, jég, 50-es szél. Mi jöhet még? Kormos Anett és Felméri Péter a VI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság utolsó, de éltük első futamán vesznek részt

VI. MTNB élménybeszámoló, 1. rész   >>>

VI. MTNB élménybeszámoló, 2. rész   >>>

Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság, korábbi hírek   >>>

fotó: Kopasz Balázs - snewisport

videó: Ladányi János - VitorlásTV

snewisport