Egykezes féltáv, Balatonlelléről Nyomtat
Vitorlázás, szörfözés

2008.06.26.

Sokak érdeklődését felkelti az egykezes versenyzés gondolata, mégis kevesen vannak azok, akik a Balaton két nagy egykezes versenye közül, akár csak az egyiken is részt vesznek.

 

 

A versenytáv és a kötött hajóosztályok elbizonytalaníthatják az e téren kevésbé járatos érdeklődőt. A lellei verseny szervezői, évek óta figyelemmel kísérik a Balatonon folyó egykezes versenyzést, arra keresve a választ, hogyan lehetne bevonni az egykezes versenyzésbe minél több résztvevőt, ezzel akár utánpótlást biztosítva a profik versenyeihez. A válasz talán egyszerű, a kötöttségeken kell valamelyest változtatni. A versenytávot csökkenteni kell és yardstick versenyt kell kiírni. Így született meg a BL Apartments & Yachtclub egykezes versenye. A lelkes amatőr vitorlázók között sokan kacérkodtak már az indulás gondolatával, de vagy a megfelelő hajójuk, vagy a felkészültségük, vagy a bátorságuk hiányzott, hogy belevágjanak. Most számukra is elérkezett a lehetőség, hogy próbára tegyék tudásukat, yardstick osztályú hajójuk kormánya mögött. Az amatőr egykezes, nem más, mint egy nagy kaland, ahol a részvétel, a versenytáv teljesítése és természetesen a győzelem íze édesíti a teljesítményt. A Balatonlelle - Keszthely - Balatonlelle versenytáv akár arra is alkalmas, hogy felkészülésül szolgáljon a nyár végi, őszi egykezes versenyekhez, így a versenykiírás tartalmazza az egytörzsű nyílt 8 méteres és az egytörzsű nyílt 10 méteres osztályok versenyét is. Az amatőr kategória versenyzői, yardstick abszolút rendszerben versenyeznek. A verseny elnevezése - számítva a rutinos egykezes versenyzők részvételére is - MAXCity nyílt és amatőr egykezes GP lett. Kezdeményezésünket látva, kedvet kaptak a nyugati medencében való versenyzéshez a korábbi egykezes versenyek (tókerülő és Kenese-Keszthely) résztvevői, így számukra kiírtuk az egytörzsű nyílt 8 méteres és az egytörzsű nyílt 10 méteres osztályok versenyét. Az amatőr kategória versenyzőit, az eredeti elképzelés szerint, yardstick abszolút rendszerben értékeljük. A verseny elnevezése a rutinos egykezes versenyzők részvétele és a támogató bútoráruház jóvoltából változott, I. MAXCity nyílt és amatőr egykezesre. Ameddig a hajó és kapitánya küzd a versenyen, a család többi tagja élvezheti a BL YACHTCLUB szolgáltatásait, és folyamatosan figyelemmel kísérheti a versenyt.

 

A verseny internetes közvetítése a www.snewi.com oldalon tekinthető meg a SNEWISPORT menüpontban. A közvetítés 9:45-től kezdődik. A verseny ideje alatt élő kivetítésen szurkolhatnak kedvenceiknek a parton maradt családtagok, és barátok a klubhelységben.

 

 

BLYC - snewisport