Ness Regatta, az első három futam Nyomtat
Vitorlázás, szörfözés

2014.10.14.

Idén XII. alkalommal rendezték meg a Ness Regattát a dalmát szigetek között. 17 egység állt rajthoz, a kormányok mögött rangos hazai vitorlázókkal. A hét futamból álló, hat napos versenyen a pálya- és túrafutamok mellett első alkalommal rendeztek csillagtúrát is. A legeredményesebb a KÉSZ csapat lett Sáfián László vezetésével.

 

Első alkalommal vettünk rész a Regattán a LIVE tracking-gel. 20 hajót szereltünk fel SRB-kel, ebből tizenhét versenyhajóra került, három pedig a rendezőséghez tartozott. Már a hajók felszerelése sem volt kis feladat, de a csillagtúra és az esetenként napi két futam még izgalmasabbá tette a munkánkat.

 

Itthon és ott a hajókon is sokan figyelték a vetélytársak mozgását, ennek csúcspontja a nyolc órás csillagtúra volt a dalmát szigetek között.

 

Viszonylag nagy területet vitorláztak be a résztvevők, az út során esténként hangulatos kikötőkbe érkeztünk, ahol bor- és pálinkakóstolókkal fogadtak minket, de volt dingi- és főzőverseny is. Az időjárás a legtöbb napon nem éppen az őszi burás időket juttatta eszünkbe. 25-27 fok, napsütés, délelőtt szélcsend, majd a Mistrál érkezése tette lehetővé a futamok megrendezését.

 

Az első napon a Murter-Zut túrafutamot kellett teljesíteni a csapatoknak a délutánra frissülő Mistrálban. Pályajelek: Visovac mellett rajt, Maslinjak mellett bója, majd Vrtlic, Obun (kapu), Sit-Scitna (kapu) és a befutó a zuti öböl bejáratánál. A kreuz bójáig viszonylag egyben haladt a mezőny. Vrtlic után már három szekció alakult ki. trió éllovasai ekkor az GBC (1.), Licence Professional (7.) és az MZH voltak.

 

 

Obun után ismét újraosztás történt.  Az SBE (17.) már 5,25 km-rel volt lemaradva az első hajótól. A GBC előnyét folyamatosan növelte, mögötte a KÉSZ-Madness-HyperTeam 140 méteren beül meccselt. A Whatever Zizanjhoz közelebb tisztán, egyedül haladhatott. A középmezőny magasságkülönbséggel próbált előnyhöz jutni. Innen újabb kreuz szakasz vette kezdetét a siti kapuig. A mezőny jelentős része a Gangaroltól jobbra vitorlázott, a Madness és a HP választotta a külső oldalt. A Divino nem ment fel a 4-es pályajelig, így az ő futamuk érvénytelen lett. Az első futamot Detre Szabolcs és a GBC nyerte, majd a Sáfián László - KÉSZ és Detre Zsolt - HyperTeam futottak be.

 

 

A második napon a reggeli szélcsend miatt motorral indult a mezőny a Pasman csatorna déli bejárata felé. A nyáriasan meleg időben egy öbölben horgonyoztak le a hajók. Itt tartották a ”dingi” versenyt, majd tovább hajóztak a résztvevők. A felépülő nyugatias szél lehetővé tette egy délutáni pályaverseny megrendezését. Sukosan és Misjnak között került kitűzésre egy up&down pálya. Ezen két kört teljesítettek a csapatok. A Hosszabbítás Team nem vett részt a futamon, ugyanis ekkor szabadították meg Prekoban a hajót a vastag alga- és kagylórétegtől. 16:40-kor rajtolt a 2. futam. Egyből kettéoszlott a mezőny, ekkor még nem lehetett tudni melyik oldal lesz az optimálisabb. A déli irányt választók közül a Whatever érte el elsőként az 1-es jelet, majd szorosan mögötte érkezett a GBC és a Madness. A második kört a Whatever, GBC és a felzárkózott Outcome kezdte meg a leghamarabb. Innen a Whatever Czégai Péter kormányzásával folyamatosan növelte előnyét, és megnyerte a második futamot. Őket Sáfián László a KÉSZ csapattal követte és felért a dobogóra Detre Zsolt a HyperTeam-mel. A HP csapat sérülés miatt feladni kényszerült a futamot.

 

 

A harmadik futam ismét távolsági verseny volt. A Pasman csatorna déli oldalán kitűzött rajtvonal után egy egy mérföldes kreuz indult a délutáni Misztrálban, majd egy rohanás a Vrgada és Arta Vela kapuhoz, végül Maslinjak mellett fordulhattak a Murter előtt kitűzött célvonalra. A rajtot követően az északi oldal lett a jó választás. Az élboly hamar elkezdhette a spinakkeres szakaszt. Eleinte úgy tűnt, hogy, ebbe túl nagy technikai bravúrt nem lehet bevinni, végül ez a szakasz is izgalmas küzdelmeket hozott . A kreuz bóját elsőként elérő  hajók (GBC, HyperTeam, Whatever) luvtaktikát választva a Pasman sziget mellett vitorlázva csatáztak egymással, míg a középmezőnyben lévők (pl. KÉSZ, Outcome) a csatorna közepét választották, bevállalva  a leetaktikát. A 2-es pályajelnél a mezőny eleje szinte egyvonalban volt. Ez konkrétan 6 hajót jelentett (GBC - Vrgada -, Whatever, HyperTeam, Madness, Outcome és a KÉSZ - Arta Vela -). Itt vette át a vezetést a mélységi tartalékkal rendelkező KÉSZ, de mindössze 140 méterrel mögötte üldözte őket az Outcome Maslinjak alatt. Eddig a pontig tudta megőrizni harmadik helyét a GBC. A Hosszabbítás bravúros vitorlázással már harmadik helyen fordult rá a célegyenesre. A végső befutási sorrend KÉSZ – Sáfián László, Outcome – Berecz Zsombor és Hosszabbítás – Gyenes Ákos lett.

 

 

 

SNEWISPORT képgaléria   >>>

Ness Regatta képgaléria   >>>

 

Versenyarchívum, a hajók útvonalai   >>>

 

 

 

snewisport