Favonius győzelem a BAV32 Négykezesen Nyomtat
Vitorlázás, szörfözés

2014.10.09.

Október 4-én, szombaton 12 hajó vágott neki a Bavaria 32-es osztály részére kiírt négykezes versenynek a Balatonlelle-Balatonfüred-Balatonlelle távon. A keleti és dél-keleti szél végig kitartott, így a kitűzött, közel 45 kilométeres pálya mindenki számára teljesíthető volt.

 

A 9 órás rajt után a mezőny eltérő taktikán vitorlázott a tihanyi cső irányában. Az első hét hajó sorosan egymás mellett haladt, majd Szemes után szétszakadt az élboly. Hárman délen, élesen próbálták egy takkon elérni a szorost, a többiek északra húzódtak, majd Földfár fölött kreuzoltak. A mezőny hátsó része hamarabb elkezdte a kreuzolást. A Té érkezett elsőként, majd szorosan utána a Favonius, tőle lemaradva pedig a Sailana, Hawaii, Easy, Aquarius és a Calypso. Ez a sorrend maradt a Hajógyári kikötő előtti pályajelig, ahol a Favonius átvette a vezetést miközben a Té szorgos szerelésbe kezdett. Gyorsan urrá lettek a technikai problémán, de így is pozíciót vesztettek. Tihanytól a befutóig, a bőszeles szakaszon az első két hajó csatája közben nyakukra érkezett a Sailana, Hawaii és Easy trió, akik a dobogós pozícióért küzdöttek. Öszöd után ellépett az első két hajó, de a bronzérem sora még nyitott maradt. Külön csatát vívott a Calypso és az Aquarius a hatodik helyért. A Jacky és a Monte Carlo Tihany keleti oldalán feladta a versenyt, így hátul ritkult a mezőny. A Monaco magányosan közeledett a cél felé, a San Remo és az Alma magasság versenyéből a San Remo jött ki jobban. Az élen egyre szorosabb lett a küzdelem, Balatonszemestől időnként 8 méterre volt egymástól a két hajó, ez jól látszik a SNEWISPORT LIVE tracking Versenyarchívumában is. Végül a Favonius pozícióját megvédve az első helyen ért célba, majd a Té futott be. Az Easy a raumos szakaszon megszerzett előnyével harmadikként ért a célvonalhoz, negyedik a Hawaii, ötödik a Sailana lett. Az Aquarius sokáig tartotta magát, de a Calypso északabbra húzódott, amivel jelentős sebességet nyert és ezzel előrébb tudott lépni a befutóig. A Monaco lemaradva, de tisztán érkezett be a nyolcadik helyre. Az Alma Szárszónál még a San Remo előtt vitorlázott, de a vízközép itt is fizetett és a cél előtt nem sokkal az Alma elé került a San Remo, ami eldöntötte a befutási sorrendjüket is.

 

Szeretnénk kiemelni a Hawaii szereplését. A Bedi család idén kezdett el versenyezni a számukra ismeretlen, új 33-assal. A nyári edzések, és az egyéb versenyeken való indulás során intenzíven fejlődtek és az eredmény sem váratott sokáig. A Négykezes negyedik helyét úgy szerezték meg, hogy többször vitorláztak a TOP 3-ban, és végül 3 perccel csúsztak le a dobogóról.

 

Végeredmény:
1. Favonius, Berkes Attila - Karsai Gábor
2. Té, Turós László - Kövér László
3. Easy, Lange Péter - Kalocsai Zsolt
4. Hawaii, Bedi Tibor - Bedi Péter 
5. Sailana, Komenda Norbert - Mészáros Mátyás
6. Calypso, Simonics Péter - Simonics Miklós
7. Aquarius, Blaskó György - Tóth Balázs 
8. Monaco, Vida Péter - Horváth Krisztián
9. San Remo, Vati István - Vati Péter 
10. Alma, Almássy Gábor - Somogyi Kristóf 
DNF Monte Carlo, Horváth Csaba - Horváth Márk 
DNF Jacky, Karacs Zoltán - Kozár Balázs

 

A vacsorát követő díjkiosztó után a csapatokkal együtt végignéztük a hajók útvonalait. Az elemzések során kiderült ki, mikor és hol nyert vagy vesztett pozíciót. A közel egy órás vetítés segített értékelni a napot, mindenki új tapasztalatokat szerezhetett, ez úttal már a parton.

 

 

A futam útvonalainak visszajátszása   >>>

 

 

fotó: BAV32 Osztály

 

 

 

snewisport