Jollésokkal az Ezüstparton Nyomtat
Vitorlázás, szörfözés

2014.08.04.

Szombaton rendezték meg az Ezüstpart Vitorlás Egyesület és a T-Jolle közös szervezésében a Jolle Találkozó Túraversenyt. A három napos rendezvényen két előadás és egy filmvetítés mellet a túraverseny is népszerű program lett. A gyenge szeles napon rövid pályát tűztek, amit leggyorsabban a Vivien nevű Saturn 25-ös teljesített Csákányos Zsolt kormányzásával.

 

Péntek délután érkeztünk a kikötőbe. 17 óra után lassan kezdtek gyülekezni a hajósok és a felhők a tó fölött. A nyugati mólószáron kialakított szabadtéri nevezési ”irodában” lehetett jelentkezni az előadásokra és nevezni a versenyre. Az első előadás témája a meteorológia volt, azon beül a globális éghajlatváltozás feltérképezése, elemzése. Prof. Anda Angéla több diagrammal és táblázattal ismertette a hazánkat is érintő változásokat.

 

 

Szombaton reggel fél nyolckor kezdtük a SRB-k osztását. Mi is közreműködtünk a családias hangulatú versenynap jobbá tételében. Az előző este megfáradt ismerőseink, barátaink örömmel fogadták a nevezési asztalra kitett kávégépünket. Folyamatosan érkeztek a versenyzők, mi pedig regisztráltuk a hajókat a közvetítéshez. A kilenc órás kormányosi értekezletig 20 hajó nevezett be, és a vízre nézve a gyenge szél is stabilnak tűnt. Rövid pályát kellett teljesíteni, aminek útvonala a következő volt: rajt a kikötő előtt, első pályajel a zamárdi vízkivételi mű, majd a siófoki vízkivételi mű és végül befutó a kikötő előtt. 10 óra 10 perckor rajtolt el a mezőny és egyből az élre állt a tiszta szélben induló Vivien. A Saturn 25-össel induló Csákányos Zsolt délen folyamatosan növelte előnyét, zavartalanul vitorlázhatott végig a pályán. Mögötte azonban szoros csaták alakultak ki 25-ös jollék, 15-ös jollék, s22-esek és a Saturnok között. A svertes hajók versenyében több páros csata alakult ki, a befutóig nem volt eldöntött a sorrend. Jellemzően 3-4 csomós sebességgel tudtak vitorlázni végig, így nem kellet számolni azzal a lehetőséggel, hogy a 14 órás limitidőig nem ér vissza a teljes mezőny. 12 óra után kezdett lepörögni a szél, de nem állt le teljesen. Mindenki szerencsésen célba ért, a befutók után többen kint maradtak fürdeni az akkor már közel 30 fokig melegedő napos időben. Mi a partról néztük a közvetítést, majd a célterületen vártuk az első vitorlásokat. A parton ezt követően lángos sütéssel folytatódott a programsorozat, majd 16 órakor kezdődött a díjátadó ünnepség.

 

 

Végeredmény:

 

abszolút

 

1 Vivien SAT Csákányos Zsolt Sarkady Péter; Balogh Laci
2 Vica C T-Jolle Farkas Ferenc Rózner Tamás; Simon Rudolf; Vincsenzó
3 Offroad C T-Jolle Nagy Dani Nagy István; Hargita Nándor
4 Csilige C T-Jolle Kormos Gábor Manninger Guszti; Manninger Panna; Nacsa Bernát; Hajnik Laura
5 ANNA SAT Okos József Illés Zoltán; Galambos Zoltán
6 Szélkiáltó C T-Jolle Grósz Tamás Nyéki Zsolt; Nyéki Zoltán
7 Orion C T-Jolle Pilisy Sándor Pilisy Botond
8 Fabatka C Klasszikus Kalfsbeek-Dobóczi Anna Kalfsbeek Harm; Hoffmann Sarolta; Nagy Katinka
9 Fru.Zu C T-Jolle Bisztray András Kuti Klára; Girke Léna; Girke Benedikt
10 Sagitarius C T-Jolle Rozner Tamás Antal Áron; Frank Barnabás; Orosz Anita; Magosin Márk
11 Lutra II. C Klasszikus Szászvári Péter Szászvári Márta
12 Ger-Bea P Vajda Gergely Horváth Alice
13 Ultimo YS Primozic Karola Primozic Gábor; Primozic Eszter; Balogh Edit
14 Keszeg YS Kegyetlen Tamás Rettenetes István
15 Lurkó SAT Dr Tausz István Dr Tausz Istvánné
16 Riki YS Lédl Richárd Varsányi Anna
17 Suhanc C T-Jolle Zulik Péter Zulik Róbert; Ábel Botond; Ábel Boglárka; Zulik Laura
18 Kukucska Sailing SAT Kukucska Saide Tuszi Gyula

 


Saturn

 

1 Vivien Csákányos Zsolt Sarkady Péter; Balogh Laci
2 ANNA Okos József Illés Zoltán; Galambos Zoltán
3 Lurkó Dr Tausz István Dr Tausz Istvánné
4 Kukucska Sailing Kukucska Saide Tuszi Gyula

 


YS

 

1 Riki Lédl Richárd Varsányi Anna
2 Ultimo Primozic Karola Primozic Gábor; Primozic Eszter; Balogh Edit
3 Keszeg Kegyetlen Tamás Rettenetes István

 


Ezüstpart házi verseny

 

1 Vivien Csákányos Zsolt Sarkady Péter; Balogh Laci
2 Vica Farkas Ferenc Rózner Tamás; Simon Rudolf; Vincsenzó
3 ANNA Okos József Illés Zoltán; Galambos Zoltán
4 Sagitarius Rozner Tamás Antal Áron; Frank Barnabás; Orosz Anita; Magosin Márk
5 Ultimo Primozic Karola Primozic Gábor; Primozic Eszter; Balogh Edit
6 Keszeg Kegyetlen Tamás Rettenetes István
7 Lurkó Dr Tausz István Dr Tausz Istvánné
8 Riki Lédl Richárd Varsányi Anna
9 Suhanc Zulik Péter Zulik Róbert; Ábel Botond; Ábel Boglárka; Zulik Laura
10 Kukucska Sailing Kukucska Saide Tuszi Gyula

 

 

A dobogósok ünneplése után Tuss Miklós előadására ülhettek be a Jolle Találkozó résztvevői. Érdekes és jó témaválasztás lett a Havária. A terem megtelt érdeklődőkkel, akik sok-sok kérdést tettek fel az előadónak. Tuss Miklós évtizedes tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, sok olyan esetet említett, elemzett, amikor a vitorlázó saját hibájából kerül haváriába. Este bográcsozás zárta a napot.

 

Vasárnap levezető programként a Kishamis filmet vetítették le, majd délután véget ért a három napos találkozó.

 

 

Versenyarchívum   >>>

 

Galéria   >>>

 

Facebook Esemény   >>>

 

 

 

 

snewisport