Vadnai Benjamin világbajnok lett, Jonatan pedig U17-ben bronzérmes Nyomtat
Vitorlázás, szörfözés

2014.01.03.

Vadnai Benjamin a Laser Radial ifjúsági világbajnokságon (U18) az utolsó nap egyetlen futamában a 10. helyen ért célba, ami pontosan elegendő volt a Laser Radial ifjúsági világbajnoki cím megszerzéséhez. Másfél évvel azután, hogy a világ tetejére ért Laser 4.7-tel, ugyanott van már az eggyel nagyobb osztályban is!
Végül is tegnap megmondta, igyekszik befutni az első tízben és majd kiderül, az mire lesz elég! És persze azt is mondta, hogy meg akarja nyerni a világbajnokságot, mert egész évben ezért edzett, erre készült.

Hasonlóan kitűnően versenyzett az öccse Vadnai Jonatán is. Ő csak pár hónapja ült át Laser Radiálba, szintén világbajnoki címekkel a tarsolyában (Laser 4.7 U16, és Byte II. C). Ő is ott volt végig az élmezőnyben. Ötödik helye kiváló, U17-es villágbajnoki bronzérme meg pláne!

Az utolsó futamot halasztás után gyenge szélben vitorlázta a 21 nemzet 52 hajója. Benji összetettben az élről kezdhette a versenyt, mert az olasz Planchenstainert az esti óvástárgyaláson kizárták az egyik futamból, mivel egy bójaérintés után nem hajtotta végre a büntetőforgást.
Az utolsó futamon az 5. helyen ért célba, de Benji 6 ponttal vezetett előtte, így az olasznak csak az ezüstérem jutott. 

A verseny honlapján az utolsó napról és a világbajnoki címről szóló cikkben Benjit nem, csak az elsőséget elbukó olasz srácot szólaltatták meg. Sebaj! Övé a nyilatkozat, Benjaminé az aranyérem!  

 

 

 

snewisport