Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Év Sportolója díjátadás |
Vitorlázás, szörfözés |
2009.02.14. 2009, február 13-a péntek a babonával ellentétben szerencsés szép nap volt a kajak-kenu sport számára, ekkor adták át ugyanis az „Év Sportolója” díjakat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában.
Az immár hagyományos évértékelő ünnepségen a díjazottakon kívül megjelent a kajak-kenu társadalom színe-java, hogy együtt ünnepeljék a tavalyi esztendő sikereit. A legeredményesebb hazai sportág pekingi eredményeivel sokak szerint „megmentette” hazánk számára az ötkarikás játékokat, nem véletlen, hogy a díjazottak zöme érdekelt volt akkor és most is.
Az ünnepség házigazdájaként Schmidt Gábor összegezte az elmúlt évet és természetesen kitért arra is, hogy miért a Szövetség épületében rendezték meg az eseményt: „Általában exkluzívabb helyen szoktuk tartani ezt a díjátadót, de a válság sajnos bennünket is érint, ezért úgy döntöttünk, most nem a külsőségek a fontosak, sokkal inkább az eredmények…”
A Szövetség elnöke, Dr. Baráth Etele köszöntőjében kiemelte annak fontosságát, hogy az ínséges időkben mennyire fontosak a pozitív impulzusok: „a kajak-kenu hosszú távon szállítja az eredményeket, hihetetlen büszkeséggel kell, hogy mindenkit eltöltsön, ami az elmúlt 10-15 évben történt. Persze a média szerepe is elengedhetetlen a sikerek folytatásában, odáig jutottunk hogy igazi celebjei lettek a sportágnak és ez természetesen jó hatással van szponzorainkra, támogatónkra is, akik nélkül képtelenség lenne ilyen sikerek szállítása”.
Köszöntötte a megjekenteket és a díjazottakat Molnár Zoltán a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is, aki kiemelte, hogy a kajak-kenu sportág nem csak az olimpia legeredményesebb sportága volt, hanem a két arany, egy ezüst és egy bronzéremmel gyakorlatilag a magyar sport megmentője is.
kajakkenusport.hu
|