Csopak nyerte a Nemzeti Regatta vitorlás versenyt Nyomtat
Írta: Balazs   
2019, JUNE 06, THURSDAY 14:37

A Balatoni Hajózási Zrt. a társszervezők közreműködésével és a támogatók jóvoltából negyedik alkalommal rendezte meg Siófokon a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A Nemzeti Regatta nevű motoroshajó a 2020. évi hajózási szezonban a győztes település nevét viseli, így a hajó „Nemzeti Regatta – 2019 Csopak” néven szeli majd a habokat a Balatonon jövőre.

 

 

A rendezvényen Magyarország 50 települése képviseltette magát, akik megmérettették magukat a Balatonon zajló vitorlás versenyen és a sárkányhajó futamokon, a Települési Ízek Utcájában a főzőversenyen, standszépségversenyen és a nagyszínpadon is bemutathatták produkcióikat.

 

A hajóállomás és környéke teljesen benépesült a hétvégén. A vendégül látott települések 70%-a nem a Balaton partjáról érkezett, így teljesült a rendezvény célja, hogy az ország minden részéből érkezzenek résztvevők és ismerkedjenek meg a vitorlázással, miközben saját értékeiket is be tudják mutatni a nagyközönségnek a Balaton partján.

 

A kétnapos esemény alapját az amatőr vitorlásverseny adta, melynek keretében a települések által kiállított 7 fős legénységek egy profi kormányossal kiegészülve szálltak vízre a szervezők által biztosított vitorlásokkal. A legénységet nem minden esetben alkották profi vitorlázók, több települési csapatban köszönthettünk közéleti személyeket is.

 

Szombaton három – a partról, nézőhajóról és óriás kivetítőről is egyaránt jól követhető – vitorlás előfutam zajlott 50 településsel, és eldőlt, hogy melyik 24 csapat jutott a másnapi negyeddöntőkbe.

 

Vasárnap két 12 csapatos negyeddöntővel folytatódott a verseny. Az elődöntőben már csak 12 csapat küzdött azért, hogy bekerüljön a vasárnapi döntőbe. A döntőben pedig 6 csapat küzdött a dobogós helyekért. A Nemzeti Regatta legeredményesebb vitorlás csapat Csopak lett, ezüstérmet szerzett Alsóőrs, Balatonkenese pedig bronzérmes lett.

 

A hagyományokhoz híven ismét kiosztásra került egy különdíj, mely a Holovits György "Gyúró" Emlékdíj nevet viselte. A Magyar Vitorlás Szövetség különdíját minden évben a legjobb nem dobogós eredményt elérő, nem Balaton parti település kapja, idén Iregszemcse vehette át ezt a díjat.

 

A vasárnapi ünnepélyes eredményhirdetésen az oklevelek, érmek, kupák és ajándékcsomagok mellett a BAHART a támogatók jóvoltából 500.000 – 300.000 – 200.000 Ft értékű településmarketingre fordítható keretet, valamint 300.000 – 200.000 – 150.000 Ft értékű hajóbérlési lehetőséget ajánlott fel a vitorlásverseny dobogós csapatainak. A Nemzeti Regatta nevű motoroshajó a 2020. évi hajózási szezonban a győztes település nevét viseli, így a hajó „Nemzeti Regatta – 2019 Csopak” néven szeli majd a habokat a Balatonon jövőre.

 

A vasárnap délutáni eredményhirdetésen került átadásra a Nemzeti Regatta Fődíja is, melyet a szervezők annak a csapatnak ítéltek oda, amely minden versenyszámban elindult és ért el kiváló eredményeket. Idén a fődíjas győztes összesen 16 település közül kerülhetett ki, ők voltak a legaktívabb, minden versenyszámban indulók az 50 település közül. Az összetett fődíjat végül Nyim települése vehette át.

 

A Nemzeti Regatta szombati és vasárnapi futamait a SNEWISPORT LIVE tracking idén is közvetítette és már visszanézhetőek a hajók útvonalai.

 

 

A szombati és vasárnapi futamok visszajátszása   >>>

 

Részletes beszámoló a 2019-es Nemzeti Regattáról   >>>

 

 

 

Nemzeti Regatta - snewisport

LAST_UPDATED2