Felhők alatt, jó szélben irány kelet Nyomtat
Írta: Balazs   
2015, OCTOBER 16, FRIDAY 14:49

Nyirkos, erősen felhős időben rajtolt el a Bavaria Négykezes East verseny amit Bavaria32 és Bavaria Open osztályban írtak ki. A verseny két etapra volt bontható. A start után 10 csomós keleti szélben a zamárdi pályajelig egy hosszú kreucz szakaszt kellett teljesíteni, majd erősödő szélben végig hátszeleztek a párosok Lelléig.

 

 

A 14 hajós SNEWISPORT LIVE tracking ismét visszaadta a verseny izgalmát. A rajtot követően egy-egy hajó kivételével a fél víz és a déli part között kreuczoltak a tihanyi csőig jelentős sebességkülönbséggel (2,7-5,8 csomó között). Ide elsőként a Shark érkezett szorosan mögötte a Sailanával. Utánuk szinte egyszerre keresztezte a komp útvonalát a Favonius, Té, Monaco és a TUTUToo ebben a sorrendben. Tihanyt elhagyva mindenki északra korrigált, és így vitorláztak további 3-4 kilométert. A zamárdi pályajelhez a Shark jelentős előnnyel érkezett a Sailana és a Favonius előtt. Már az első három hajó teljesítette a pálya első szakaszát, amikor a MonteCarlo elérte a Tihanyi révkijáratot. A Favonius egyedüliként döntött a sekély déli part mellett a hátszeles szakasz elején, ezzel jelentősen csökkentette hátrányát a középső medence bejáratáig, miközben szinte páros csatát vívott a Sailanával és még a Tétől sem lehettek biztonságban. A középmezőnyben a TUTUtoo, Aquarius, Monaco, és Jacky Zamárdi és Szántód között 4,3 és 6,5 csomós sebességgel vitorlázott nyugati irányba. A középmezőny mögött a sorrend ekkor: Cupi, Zuzu, Confidence, Hawaii, San Remo, Monte Carlo. A Shark kemény nyomás alá került, Földvártól északról a Sailana, délről a Favonius érkezett, majd Szárszó után a Favonius befordult a Shark és a Sailana közé, a Té pedig mögéjük érkezett. A négy hajó egyre szorosabb csatát vívott a véghajrában, Szemes után a Shark és a Té észak-nyugatra igazított, ezzel a Sailana és a Favonius került helyzeti előnybe, amiből az előző jött ki jobban és ezzel megnyerte a versenyt. A Shark abszolút harmadik helyen ért vissza és ezzel az Open osztály első helyét is megszerezte.

 

III. Rudi Transz Bavaria Négykezes East abszolút végeredmény:

1. Sailana (Bav32) - Komenda Norbert, Nobl Gábor

2. Favonius (Bav32) - Sáfián László, Dobra Zsolt

3. Shark (Open) - Várkonyi Judit, Várkonyi Viktor

4. TÉ Sailing Team (Bav32) - Túrós László, Kövér László

5. Aquarius (Bav32) - Karsai Gábor, Blaskó György

6. Monaco (Bav32) - Horváth Krisztián, Vida Péter

7. TUTUtoo (Open) - Cséfán Illés, Darvai Vilmos

8. Jacky (Bav32) - Karacs Zoltán, Cserny Sándor

9. Cupi (Bav32) - Horváth József, Rozsnyai Kálmán

10. Zuzu (Bav32) - Dr. Rozsos Tamás, Rozsos Tamás

11. Confidence (Open) - Horváth Csaba, Horváth Márk

12. Hawaii (Open) - Bedi Tibor, Bedi Péter

13. San Remo (Bav32) - Vati István, Vati Péter

14. Monte Carlo (Bav32) - Presztóczki Zsolt, Csizmadia Gábor

DNF Riviera II (Bav32) - Kalocsai Zsolt, Lange Péter

 

III. Rudi Transz Bavaria Négykezes East Bavaria Open végeredmény (YS):

1. Shark (Open) - Várkonyi Judit, Várkonyi Viktor

2. TUTUtoo (Open) - Cséfán Illés, Darvai Vilmos

3. Hawaii (Open) - Bedi Tibor, Bedi Péter

4. Confidence (Open) - Horváth Csaba, Horváth Márk

 

III. Rudi Transz Bavaria Négykezes East Bavaria32 végeredmény:

1. Sailana (Bav32) - Komenda Norbert, Nobl Gábor

2. Favonius (Bav32) - Sáfián László, Dobra Zsolt

3. TÉ Sailing Team (Bav32) - Túrós László, Kövér László

4. Aquarius (Bav32) - Karsai Gábor, Blaskó György

5. Monaco (Bav32) - Horváth Krisztián, Vida Péter

6. Jacky (Bav32) - Karacs Zoltán, Cserny Sándor

7. Cupi (Bav32) - Horváth József, Rozsnyai Kálmán

8. Zuzu (Bav32) - Dr. Rozsos Tamás, Rozsos Tamás

9. San Remo (Bav32) - Vati István, Vati Péter

10. Monte Carlo (Bav32) - Presztóczki Zsolt, Csizmadia Gábor

DNF Riviera II (Bav32) - Kalocsai Zsolt, Lange Péter

 

 

SNEWISPORT LIVE tracking (hajók útvonalainak visszajátszása)   >>>

 

 

fotó: Karsai Tímea

 

 

snewisport

LAST_UPDATED2