Hajók, csapatok és a csillagtúra Nyomtat
Írta: Balazs   
2014, APRIL 09, WEDNESDAY 08:57

2014.04.09.

Tegnap este megtörtént a Sail-ing Business Cup versenyhajóinak kisorsolása a kiváló konyhájáról és hajós emléktárgyairól is ismert Víghajós John Bull Pub-ban. Az eseményen majdnem minden csapat képviseltette magát, sőt jónéhány csapatból többen is megjelentek. Szintén megtiszteltette jelenlétével az eseményt Jordán Gábor, aki egyúttal az általa alapított Jordán Károly vándordíjat is bemutatta. A csapatok megkapták az előzetes utastájékoztatókat, valamint a csillagtúra és a technikai versenyek szabályait.

 

A Hajósorsolás

 

A hajósorsolást követően már ismert melyik csapat melyik Bavaria 40s vitorlással fog megmérkőzni az alig egy hét múlva rajtoló XII. SBC-n.

 


A Csillagtúra

 

Szintén a hajósorsoláson ismerhették meg a csapatok a csillagtúra szabályait. A Csillagtúra nem egy hagyományos versenyfutam, hanem egy pontgyűjtő verseny, ahol akár egy lassabb hajó is győzhet, amennyiben jól taktikázik, s ügyesen kihasználja a szabályok adta lehetőségeket.

 

Feladat:

9 óra alatt a lehető legtöbb pontot gyűjteni.

 

Versenypálya:

A versenypályát szigetek, illetve elszigetelt veszély bójával jelölt zátonyok (a továbbiakban egységesen állomások) jelölik ki. Összesen 12 állomás van, s az őket összekötő szakaszok mérföldben mért hosszának megfelelő pont gyűjthető be egy adott szakasz levitorlázásával.

 

Az alábbi térkép és táblázat tartalmazza az állomások nevét, középpontjuk GPS (WGS-84) koordinátáit és két állomás által meghatározott szakasz levitorlázásával megszerezhető pontokat.

 

 

csillagtúra pálya

 

 

távolságok

 

A levitorlázni kívánt szakaszokat a csapat önállóan választja ki a pillanatnyi és várható szélviszonyok, illetve egyéb befolyásoló tényezők függvényében. A szakaszok kiválasztásának egyetlen korlátja van: a futam során egy állomás legfeljebb kétszer érinthető. Ez alól kivételt képez a rajt és a célterület közvetlen közelében lévő Visovac-sziget, mely a rajton és a célba futáson kívül mindössze egyszer érinthető.Bármely állomás második (Visovac nap közbeni első) érintése után az adott állomás az adott csapat számára megszűnik, azaz mellette a továbbiakban is el lehet vitorlázni, csak nem jár érte pont.

 

Egy szakasz teljesítése, egy állomás elérése

Egy szakasz teljesítését a célállomás 50-100 m-es megközelítése jelenti. Szigetek esetében a célállomásnak a hajóhoz legközelebb eső partvonala a mértékadó. Ha a GPS jelek alapján vitatható, hogy a hajó megközelítette-e a kívánt mértékben célállomást, akkor a csapat az adott szakaszra 1 ponttal kevesebbet kap. Ha a megközelítés mértéke nem éri el a 150 m-t, akkor a hajó nem teljesítette az adott szakaszt.Ha egy hosszú szakasz levitorlázása során egy közbenső állomást is érint a hajó, akkor a hosszú szakasz helyett a két rövidebb szakaszhoz tartozó pontérték kerül beszámításra.

 

Prémium pontok

A futam során prémium pontok is gyűjthetők az alábbiak szerint. A versenyterület központi részén, az elszigetelt veszély bójával megjelölt Plic Cavlin zátonynál (43°44,4' N, 015°33,5'E - WGS-84) való, 12:00 és 16:00 óra közötti elhaladás esetén az adott szakasz pontszáma megduplázódik. Ha egy csapat az adott időintervallumban többször is képes a zátony mellett elhaladni, akkor az összes érintett szakasz pontértéke megduplázódik. A zátonyt jelölő bója körbehajózható, de 1,7 m-es vízmélységet jelöl, így bármely oldalról legalább 50 méteres távolságot kell tőle tartani. A bója szükséges megközelítésére ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az állomások esetében. Ha a megközelítés csak 100-150 méter közötti, akkor a duplázódás miatt 2 pont kerül levonásra az adott szakasz pontértékéből.Figyelem! A Plic Cavlin nem állomás, tehát bármely állomásról való odahajózásért önmagában még nem jár pont.

 

Rajt

A rajt hagyományos rajteljárás keretében lesz a Visovac- és a Murter-szigetek közötti vízterületen 9:00-kor. A pontgyűjtés szempontjából a rajt a Visovac-szigetről, mint kiinduló állomásról való indulást jelenti. (A rajt után nem kell a Visovac-szigethez hajózni.)

 

Cél

A célba érést a Radelj- és a Murter-szigetek közötti vízterületre telepített célvonalon való áthaladás jelenti. A pontverseny szempontjából célállomásként a Visovac-sziget számít, de a befutást megelőzően nem kell a Visovac-szigetet 100 méterre megközelíteni.

A cél 18:00 és 18:30 között áll nyitva, ezt megelőzően vagy ezt követően nem érvényes a befutás. A 18:00 és 18:14 között célba érő hajók minden napközben összegyűjtött pontja beszámít a végeredménybe. A 18:14 óra után érkező hajók pontszáma minden megkezdett 2 perc után 1-gyel csökken.

 

Naplózás

A futam alatt a csapatoknak az e célra kiadott táblázat kitöltésével naplózniuk kell az útvonalukat. Minimálisan megadandó az elért állomás neve és az elérés időpontja.A Plic Cavlin melletti, 12:00-16:00 óra közötti elhaladást is naplózni kell. Ezen túlmenően nem kötelező jelleggel bármilyen egyéb a futamra vonatkozó információ, időjárás, taktikai elképzelés, döntések, útvonal módosítások, stb. feljegyezhető. A kitöltött naplókat a rendező hajó Hramina Marinába való beérkezését követő 1 órán belül le kell adni a rendezőségnek.A napló le nem adása úgy tekintendő, mintha a csapat nem fejezte volna be a futamot.

 

Eredményszámítás

Az egyes csapatok ponteredményei a GPS jeladók által megadott nyomvonalak és a csapatok által leadott naplók összevetése után a fentebb leírt szabályok figyelembe vételével kerülnek megállapításra. A futamot a legtöbb pontot szerző csapat nyeri. Pontazonosság esetén az a csapat végez előrébb, aki hamarabb haladt át a célvonalon.

 

 

 

sail-ing - snewisport

LAST_UPDATED2