Banner
Banner
Banner








Ismét Hidegen Légió, irány a téli Balaton PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2019, JANUARY 21, MONDAY 16:47

Alig két hét múlva ismét kihajózik a Hidegen Légió, kezdődik az egy hetes balatoni téli vitorlás túra! Rövid film a tavalyi bevetésről, majd az idei hét ismertetése következik.

 

 

Február elején Lelléről indul a Hidegen Légió második bevetése. A nagy balatoni téli vitorlás túra résztvevői körbehajózzák a tavat vasárnaptól péntekig. Február 2-án, szombaton a II. Lellei Gasztro Farsanggal kezdőik a programsorozat. Vasárnap reggel a BLYC kikötőből egyszerre indulnak el a csapatok Balatonfenyvesre, ahol este bowling, darts és biliárd verseny lesz. Hétfőn nyugat felé vitorlázva a Szent Mihály kápolna alatt gyűlnek össze a hajók, majd délután Badacsonyban borkóstolókkal folytatódik a nap az Istvándy és a Laposa pincészetekben. Kedden, délután Lellén fejeződik be a nyugati kőr, a túra első része. Itt wellness, vízparti szauna és korcsolyapálya fogadja a légiósokat. Idén is lesz Balaton Csavargőzös Műemlékhajó látogatás az első szakaszon.

 

Szerdán a keleti kör veszi kezdetét, a balatonkenesei kikötés után a fűzfői WIA Elektromos Yacht hajógyárba látogatnak el a résztvevők. Csütörtökön Balatonfüred lesz az úti cél, ahol a város kulturális nevezetességei kerülnek bemutatásra. Pénteken visszatérnek a csapatok Balatonlellére, véget ér a túra, de érdemes a kikötőben éjszakázni.

 

Február 9-én, szombaton 10 órakor rajtol a Farsangi Regatta első futama, reggel hét órától lehet nevezni Open és Elan 310 OD osztályokban.

 

Tekintettel a téli vitorlázás sajátosságaira a VMSZ folyamatos biztosítást ad, a Rupert és felkészült csapata is csatlakozik a Hidegen Légióhoz.

 

 

A Hidegen Légió mindenki számára nyitott, várják egyének és hajóval érkezők jelentkezését. Akik kedvet kapnak egy igazi téli balatoni vitorlás élménytúrára mihamarabb jelentkezzenek az [email protected] e-mail címen, vagy a +36309483199 telefonszámon. Részletes információ: www.hidegenlegio.hu

 

A SNEWISPORT téli LIVE tracking programsorozata keretében közvetíteni fogjuk a túrát valamint az azt követő Regattát.

 

 

snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 03. 28.
Ma Gedeon és Johanna napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT