Banner
Banner
Banner








Kedvezményes nevezés a legsportosabb Tengeri Bajnokságra PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2016, JULY 29, FRIDAY 09:16

Sorra neveznek a csapatok a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságra, amit október elején rendeznek az Adrián Elan 350-es vitorlásokkal. A sikeresen szereplő csapatok többek között automata mentőmellényeket, hajós késeket és vitorlás kesztyűket nyerhetnek a kupák mellé.

 

 

A versenykiírás megjelenését követő 48 órán befutott az első nevezés a 2016-os MTNB-re, Czap Zoltán és összeszokott tengeri csapata 2013 és 2015 után idén is csatába száll a bajnoki címért. Eddigi legjobb eredményük két ezüstérem volt, ezzel potenciális ellenfelei lehetnek Sopiéknak. Soponyai Géza Nau370-es versenyzőkből összeállított legénysége már többször bizonyított az Adrián, idén második helyen végeztek az SBC-n. Andorka Rudolfék nevezése is beérkezett, a Sailing Mania tavaly végig éremesélyesként állt rajthoz és a negyedik helyen zárta az MTNB-t. Az Alcufer-SKC Team Soproni Gyulával és Tuss Miklóssal számos sikeres szereplés után idén ott lesz a mezőnyben, aktuális csapatösszeállításukat hamarosan megismerjük. A 2015-ös hazai 25-ös jolle bajnok Lacsny Gergely is beszáll a küzdelembe a Klaszik csapattal (Balatonon) és a szintén uszonyos hajókkal versenyző Jolle Team nevezése is beérkezett, kormányosuk Galambos Zoltán.

 

A hajók közel fele már elkelt augusztusig, így akik szeretnének részt venni az MTNB-n gyorsan jelezzék indulási szándékukat, mert az elérhető Elan 350-esek száma kötött. Első alkalommal szerepel ez a típus az Tengeri Bajnokságon, ami pillanatnyilag a legsportosabb egységes charter flotta a horvát tengeren. 2012-es gyártású, háromkabinos 11,5 méter hosszú hajó 198,4 négyzetméter vitorlázattal rendelkezik (nagyvitorla, genua, spinakker), merülése 2,3 méter, befogadó képessége maximum nyolc fő (6+2). A program a hajóátvétellel kezdődik, majd lesz egy teljes nap szabadedzés. A távolsági futamokat a Kornáti-szigetek között, a Murter tengeren és a Pasman-csatorna szigetei között rendezik október 10. és 15. között. Gasztronómiai élményekkel is gazdagodnak a csapatok, október 9-én a verseny megnyitóján a Marina Kornati konyhája készíti el a vacsorát, 12-én a Hramina Marina ízvilágát élvezhetik, a díjkiosztó gálavacsorája ismét Biogradban lesz 14-én.

 

Még lehet kedvezményesen nevezni, akik augusztus 10-ig véglegesítik indulási szándékukat 150 EUR kedvezményt kapnak és szeptember 1-én a Balatonon is lesz nevezés a Nagyhajós Bajnokságon (kettes iroda).

 

Idén is lesz SNEWISPORT LIVE tracking, a futamokat valós időben lehet követ weboldalunkon, valamint folyamatos friss hírekkel, képekkel jelentkezünk közösségi portálunkon.

 

 

2012-től minden Tengeri Bajnokságon volt SNEWISPORT közvetítés. Ezek a futamok a mai napig visszanézhetőek a Versenyarchívumból, a fotók pedig elérhetőek a Facebook-on.

 

Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság   >>>

 

MTNB nevezés   >>>

 

MTNB fényképek   >>>

 

MTNB futamok visszajátszása   >>>

 

SNEWISPORT Facebook   >>>



snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 04. 19.
Ma Emma napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT