Banner
Banner
Banner








Siófok nyerte a Nemzeti Regattát PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2016, JUNE 15, WEDNESDAY 12:10

Első alkalommal rendezték meg Siófokon a Nemzeti Regattát, melyre harminc település nevezett. Az Aranypart előtt kitűzött pályán zajló futamokat a partról is jól lehetett látni, de ledfalon élőképes közvetítés is volt. Az előfutamok után 12 csapat jutott be a döntőbe ahol Siófok szerezte meg az első helyet Alsóőrs és Csopak előtt.

 

 

Szombat reggel a siófoki BH kikötő 9-es állásánál tartott reggeli kormányosi értekezlet után kezdődött a 7 fős települési csapatok fogadása a vitorlásokon, majd egymás után indultak ki a rajtterületre. Az első rajt kitűzött időpontja 10:00 volt, amit a kedvező időjárásnak köszönhetően sikerült is tartani. Az előfutamok napsütésben és folyamatosan erősödő dél-nyugati szélben zajlottak, a települések többször fej-fej mellett küzdöttek a jobb pozíciókért az Up&Down pályán. A hátszélvitorlák használata nem volt engedélyezett, de alapvitorlázattal is többször 5-7 csomós sebességgel haladtak a csapatok. Eközben a parton is egyre fokozódott a hangulat, a nagyszínpad mellé felállított ledfal elé egyre többen gyűltek. Minden hajót felszereltünk SNEWISPORT Race Box eszközzel, mely segítségével folyamatosan lehetett követni ki hol tart az éppen zajló futamban. Ördög Nóra és Borbély Ferenc a vízről érkező élőkép és a LIVE tracking alapján kommentálták az eseményeket közel 5000 néző számára. Mind az élőkép, mind a nyomkövetős közvetítés hűen adta vissza a vízen zajló eseményeket. Többször jelentkezett be a zsűri hajóról Brencsán Ábel, akitől szinte karnyújtásnyira futottak be a Regatta résztvevői. Az előfutamok után a legjobb 12 csapat kerülhetett be a döntőbe, hajósorsolással dőlt el melyik település melyik vitorlással állhat rajthoz a véghajrában.

 

 

Az előfutamok eredményei alapján döntős lett Badacsony, Siófok, Alsóörs, Balatonboglár, Pilisjászfalu, Balatonföldvár, Balatongyörök, Enying, Fonyód, Balatonmáriafürdő, Csopak és Dunaharaszti. Itt egységesen Nautic vitorlásokkal álltak rajthoz a települések és a rajtot követően azonnal igen szoros párharcok alakultak ki. A parti települések rutinja előtérbe került, az élen Alsóőrs, Csopak, Fonyód és Siófok küzdött az első pályajelig. A hátszeles szakaszon állt az élre Pomucz Tamás kormányzásával Siófok Alsóőrs (kormányosuk Ifj. Scholtz Imre) és Csopak (kormányosuk Czégai Péter) előtt, bár végig többször egy hajóhosszon belül vitorláztak a befutónál is maradt ez a sorrend. A dobogóról éppen lemaradt Pilisjászfalu és Fonyód, további sorrend Balatonmáriafürdő, Balatonföldvár, Dunaharaszti, Balatongyörök, Badacsony, Balatonboglár, és Enying lett. A Nemzeti Regatta hatalmas sikerrel zárult, méltó megünneplése volt a 170. jubileumi balatoni hajózási szezonnak.

 

 

Pomucz Tamás, vitorláslegenda a győztes csapat, Siófok kapitánya így nyilatkozott:

 

„Nagyon jó volt látni, hogy tele van a kikötő versenyzőkkel és érdeklődőkkel. Siófokiként külön öröm volt számomra, hogy ekkora érdeklődés kísérte a rendezvényt, hatalmas közönségsiker volt. Kiváló volt a csapatom, igyekeztem mindenkinek olyan feladatot adni a fedélzeten, ami megfelelt az előzetes felkészültségének, és remekül teljesítettek. Nagyon szoros volt a küzdelem, a győzelmünk tényleg csak pár centin múlt. Persze nem minden a felkészültség, mindig kell egy kis szerencse, ebben rejlik a vitorlázás titka és népszerűsége.”

 

 

Így nyerte meg az első Nemzeti regattát Siófok, a döntőben szereplő hajók útvonalainak visszajátszása: Nemzeti Regatta döntő futam   >>>

 

 

fotók: nemzetiregatta.hu

 

 

snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 03. 29.
Ma Auguszta napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT