Banner
Banner
Banner








Kötelezően rizs PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2015, május 06, WEDNESDAY 12:58

Aki főzött már hajón pontosan tudja, hogy az otthoni kényelemnek nyoma sincs, kompromisszumos megoldások sora után (milyen alapanyag van a hajón, mit és hol lehet beszerezni és mind ezt egy idegen ország kikötőjében) jutunk el az elkészült ételig, majd következik a tálalás, dekoráció. Charter hajók esetében ez különösen igaz, szükség van némi kreativitásra. A Sail-ing Busiiness Cup résztvevői egy főzőversenyen vehettek részt, ahol a kötelező alapanyag a rizs volt. Az egyszerűnek tűnő feladat cseppet sem volt az, a biográdi kikötőben csütörtök este kápráztatták el az öttagú zsűrit.

 

 

Szerdán lehetett jelentkezni a főzőversenyre. Tizenhárom lelkes csapat kapott egy-egy csomag rizst. Tulajdonképpen innen szabad keze volt a szakácsoknak. Lehetett előétel, főétel vagy desszert. Bármi, csak legyen benne rizs!

 

Egészen csütörtök estig a zsűrinek fogalma sem volt ki mivel készül. Az 5. futam után mindenki behajózott a Marina Kornátiba, vásárolhattak, felhasználhatták az otthonról hozott alapanyagokat. Limitidő nem volt, ha elkészült egy csapat jelezte, és megérkezett a fedélzetre Csaba, Gabi, Bogi, Ildikó és Balázs. Hárman kóstoltak, ketten a tálalást értékelték. Na jó, néha ők is kóstoltak, de az az értékelésükbe nem jelentett pontot. Érdekes volt látni, hogy milyen fantáziadús ötleteket valósítottak meg a csapatok.

 

 

A Vabeko csapat tejszínhabos gyümölcstállal készült, de rizs nélkül. Mivel a kötelező elemet kihagyták, így nem lehetett érdemben értékelni desszertjüket.

 

 

 

A Rózsakert Medical Center rizsköretes csirkepaprikást tálalt fel gusztusos díszítéssel ínycsiklandó illatokkal a szalonban. A német csapat magyaros ízeket hozott a horvát kikötőbe nemzetközivé téve az estét.

 

 

Kakukktojás lett a Q Pharma vacsorája. Ők a hajókonyhából kilépve bográcsban készített rizses slambuccal készültek a mólón. Mivel nehezen fellelhető a slambucban a rizs és semmit nem bíztak a véletlenre bemutatták azt a videót, amin jól látszik, amint a bográcsba peregnek a rizsszemek.

 

 

A Dalmát rizspuding Cuba Libre módra fantázia nevű desszert igazi helyi különlegesség is lehetne, amúgy a Profield csapat háromcsillagos (ők sorolták be, bár lehetett volna öt is) gyümölcsrizse volt. Könnyed desszert egy hosszú nap után.

 

 

Ez nem maradhatott ki, az Omaha Hi-Lo jól meglátta a helyi lehetőségeket. A kötelező alapanyagot az adriai tenger gyümölcseivel házasította, mellé meleg, ropogós pirítóssal. Így született meg a tenger gyümölcsei paella.

 

 

Az Obsession team tuningolt gyümölcsrizse egyenesen a zsűri hajóra érkezett a csapat kíséretében. Az ”egytáldesszert” csoki reszelékkel díszítve, kiszállítva egy új szolgáltatás is lehetne a marinában.

 

 

Mintha éttermi konyha lett volna az LP Média szalonjában, fűszeres rizs pirított gombával és sertés brassóival, friss díszítéssel várta a zsűrit. Ezt érdemes még egyszer végigolvasni! Ennyi finomság egy tányéron csak menőbb éttermekben kérhető, ez pedig egy vitorlás konyhájában lett elkészítve.

 

 

Vörös hús stake és epres gyümölcsrizs került a Klasszik asztalára. Mediterrán jellegű, könnyed ízek egy hűvös estén.

 

 

A csokikrém gyümölcsös puffasztott rizzsel önmagában sem hangzik rosszul. Amíg a KÉSZ konyháján alkotott a szakács, kint a ceremónia mester a Zombikkal gondoskodott a vidámságról, a kreatív team kidolgozta a majdnem legütősebb tálalást. A feles adagokban fedélzeten tálalt desszertet egyedisége megkérdőjelezhetetlen.

 

 

Könnyed, ínycsiklandó lett a Coffee Like desszertje. Kávémesterek specialitása az almás rizs citromszeletekkel, kávé nélkül.

 

 

A Brightly az 5. futam befutója után, vitorlázás közben kezdte készíteni egytálételét. A borász csapat vadhúshoz nyúlt, szarvast készítettek párolt körtés (gombás) rizzsel, hozzá illő borokkal. Ha híre megy, hogy egy 40 lábas konyhából ezt ki lehet hozni sorba fognak állni a szomszéd hajó éhes vándorai és akkor lőttek a másnapi futamnak.

Túrós csusza, ahogy a B&D szereti. Az ízlésesen tálat, tejfölös, túrós rizs tepertővel bizarrul hangzik, de csak addig ameddig meg nem kóstoljuk. Aki szereti a túrós csuszát vagy a sztrapacskát annak igazi finomság az egyedi recept szerint készített második fogás.

 

 

A vitorlázás elegáns, kifinomult sport. Mondják, az urak sportja. A Mobilitás fedélzetéről a szalonba benézve ezen gondolatok fogalmazódtak meg. Rizses sertésragujuk tésztakehelyben önmagában is elég lett volna a vállat feladat teljesítéséhez, ezt még megspékelték díszes gyümölcskehellyel a félhomályban. Mindennek tálalása, kínálása tette olyan elegánssá az amúgy ízletes vacsorát. Apró figyelmesség a csapat részéről, hogy az asztaldekorációnál megjelenítettek mindent, ami összeköti őket az eseménnyel.

 

Nos, ennyi finomság között kellett eldönteni melyik a legjobb. Bár a főzőverseny az ételekről szól, a kínálás, tálalás, vendégfogadás mind része annak az összhatásnak ami, a végső döntést meghatározza. Több esetben pont az apró részletek döntöttek el egy-egy szorosabb helyzetet. Sajnálatos, hogy a Vabeko kihagyta a rizst és ezzel kvázi kiestek az értékelési rendszerből.

 

 

A végső győzelmet idén holtversenyben két csapat szerezte meg. A két eltérő hangulatu csapat közül a KÉSZ Team képviselte a vízparti lazulást. Túl azon, hogy minden rizsszemet finommá varázsolt mellét tette azt, aminek a vendéglátásban, vendégvárásban ott kell lenni. Esetükben hűek voltak hajójuk nevéhez (Zombie) és farsangi hangulatot rögtönöztek a fedélzeten élőzenés kínálással.

 

 

A Mobilitás kifinomult eleganciájával lett a pontverseny győztese, egyértelműen meggyőzte a zsűri minden tagját. Az elkészített főétel és desszert kidolgozottsága, íz világa és látványa, a gyertyafényes dekoráció és a hajón lévő rend meghitt nyári estéket elevenített fel finom falatok mellett.

 

 

 

 

snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 03. 29.
Ma Auguszta napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT