Banner
Banner
Banner








Jól halad a X. MTNB szervezése PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2014, AUGUST 12, TUESDAY 17:24

2014.08.12.

Igen aktívan telik a nyár a jubiláló X. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság szervezése körül. Nagy az érdeklődés, már 11 csapat nevezett az őszi versenyre. Érkezik nemzetközi csapat (angol, lengyel és magyar összeállításban), megállapodás született a Sport TV-vel, akik felvételeket készítenek az Adrián, és természetesen idén is lesz SNEWISPORT LIVE tracking.

 

Tavasz óta jelentkeznek a csapatok az adriai versenyre, ahol 15 hajóval mérkőznek majd meg a bajnoki címért. Eddig 11 darab Salona 38-ra érkezett be nevezés, van nemzetközi csapat is köztük. Móró Gábor vezetésével egy angol, lengyel és magyar vitorlázókból álló csapat állt össze, ők a 2013-14-es, földkerülő Clipper Race versenyen szereplő Jamaica Get All Right hajó legénységéből verbuválódtak. Érdekesség, hogy a csapatnak egy olimpiai ezüstérmes tagja is van, igaz az angol Heather Fell nem vitorlázásban, hanem öttusában lett második a pekingi olimpián.  A versenykiírás értelmében a nemcsak MVSZ tagokból álló csapat a Tengeri Bajnokságon elindulhat, azt megnyerheti, de teljesítménye a Magyar Bajnokság tekintetében nem értékelhető.

 

 

MTNB 2013

 

A benevezett csapatok között több ismerős nevet is találunk: Lillafüred, DAK, Kör-Ker-Interteher, Alcufer, Csörszvolt, MHZ, LP Média, Q Pharma, Pureco, Limelong, F Sailing Team.

 

 

MTNB 2013

 

Idén is lesz SNEWISPORT LIVE tracking, a verseny ideje alatt a hajók útvonalai nyomon követhetőek weboldalunkon, majd a versenyarchívumból vissza lehet nézni melyik csapat milyen taktikát választott. Ezzel párhuzamosan megállapodás született a Sport TV-vel a versenyről készülő magazinműsor bemutatásáról. A Top Média Film munkatársai által készítendő félórás összefoglaló anyag a versenyt követő héten, az országos eléréssel rendelkező Sport1 csatornán kerül bemutatásra, majd ezt követően további négy alkalommal ismétlésre a Sport TV érdekeltségi körébe tartozó csatornákon (Sport1, Sport2 és SportM).

 

A jubileumi verseny Primosten-ből rajtol október 20-án reggel 10 órakor. Az egyes versenypályákat szervezők később határozzák meg, de valamennyi futam a Primosten - Sibenik - Murter - Kornatok környéki szigetvilágban kerül megrendezésre. A versenypályák a részletes versenyutasításban lesznek meghatározva, azokat a versenyrendezőség az időjárás vagy egyéb külső tényezők ismeretében a helyszínen módosíthatja. A bajnokság 3 hosszabb (20 - 25 tmf körüli) és 4 rövidebb (8 - 10 tmf) körüli túrafutamból áll. Utóbbiak az időjárás függvényében pályafutamokkal helyettesíthetők.

 

Nevezni lehet a SAIL-ING Kft-nél: 2040 Budaörs, Mátra utca 18/a, [email protected] , Molnár Csaba 30-941-2087, Gál Gabriella  30-397-2919. Van lehetőség a Balatonon is benevezni, 2014. szeptember 12-én  Balatonfüreden, a Félsziget-kerülő versenyirodájában.

 

 

Salona 38

 

A bajnokságot egységes, a primosteni Marina Kremik kikötőben állomásozó Salona 38-as flottával rendezik. A hajók 2012-es évjáratúak, s egységesen felszereltek. A Salona hajók Horvátországban, Split mellett készülnek, a gyártó koncepciója alapján elsősorban versenyzésre kifejlesztett túrahajók, úgy nevezett cruiser-racerek. A hajók teljes latnis nagyvitorlával, rollgénuával és spinnakerrel felszereltek.

 

 

Korábbi MTNB versenyútvonalak futamonként   >>>

 

Facebook esemény   >>>

 

 

snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 03. 29.
Ma Auguszta napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT