Banner
Banner
Banner








Pallay Tibor első KKR csúszása PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2011, JANUARY 06, THURSDAY 21:42

2011.01.06.

Pallay Tibor ma szerette volna beállítani a Keszthely-Kenese (sebességi) Rekord alapidejét jégszörffel. A meteorológiai előrejelzések szerint 11 órára lehetett várni a déli frissülést, ami ezt követően csak fokozódott volna. Ekkor az út legkritikusabb szakaszának a tihanyi-csővet hittük. Nem csak Pallusnak volt kihívás ez a nap. Mi sem közvetítettünk még a téli Balatonról, izgatottan vártuk az elkövetkező órákat. Tibor délután 13 órakor rajtot el, de alig több, mint egy óra elteltével teljes szélcsend lett a Keszthelyi-medencében.

 

 

 

11 órától folyamatosan gyűltünk a keszthelyi mólón. Megérkeztek az újságírók, tévések, és közben Pallay Tibor is Belóval. A gyors kicsomagolás, és előkészületek után elkezdődtek a forgatások, riportok, fotózások. 12 óra után már bármikor alkalmassá válhatott az időjárás, így Pallus beöltözött, felszerelt, és elkezdte a bemelegítést. A SNEWISPORT RaceBox-ok bekapcsolva a helyükre kerültek, ekkor kezdődött az online közvetítés is. Az égbolt enyhén felhős, néha derült volt, -3 fokos levegővel, és a szél is stabilan, bár kicsit lassan fordult dél felé. A part mentén a jég kiváló volt, de a meder felé haladva több rianást is észletünk az edzés alkalmával. 13:00:00-kor elérkezett a rajt ideje. Pallay Tiborot két keszthelyi kite-os kisérte. Búzás Bulcsú és Pál István kite-sível szerette volna teljesíteni a közel 77 kilométeres távot.

 

teljes felszerelésben a három extrém sportoló, irány Balatonkenese

 

A rajtot követően bíztató sebességgel haladtak Vonyarcvashegy irányába. Mindhárman együtt, majd szétszakadtak. Eközben a szél folyamatosan gyengült, ezért Bulcsú, majd nem sokkal utánna István is visszafordult. Pallus több rianáson sikeresen átcsúszott, egy-egy torlódáson gyalog jutott át, amikor elé került egy közel három méter széles vízfelület. Már nem volt lehetősége kikerülni, így a szörföt eldobta, és a jegen csúszva állt meg a víz előtt negyven centivel (mint a filmekben). A jégszörf és Pallus is megúszta sérülés nélkül, a deszka összeszedése után folytatta útját. Az idő egyre zordabb lett, a látótávolság pár száz méterre csökkent, és 15 órára leállt a szél is. Ekkor mi már szabad szemmel nem láttuk a partról, az internetes közvetítés volt az egyetlen támpont. Ez világított rá a közvetítés sportértéken túlmutató, biztonsági fontosságára. Ha bármi történt volna a tó jegén, ez lett volna az egyetlen támpont a mentéshez.

 

 

Pallay Tibor kite-szörffel Keszthelynél, még napos időben

 

Tibornak nem lehetett könnyű leállni, de kénytelen volt. Egyrészt kilátástalan szélcsend volt az öböl bejáratánál, másrészt világosban partot kellett még érni. Telefonon közölte Belóval, hogy a déli part irányába próbál a szárazföldig eljutni. Végül Balatonberény keleti oldalán ért ki a déli-partra. Az út utolsó pár száz méterét már gyalog tette meg, annyira nullás volt a szél. A parton ekkor már sokan összegyűltünk, a közvetítésből mindenki láthatta hova fog megérkezni (a médiások utazás közben az autóból, telefonon figyelték Pallus útvonalát).

 

 

nem a deszkán múlott

 

A meteorológiai előrejelzések szerint egy érkező melegfront hatására az erős déli szél jó rohanást igért a Balaton két legtávolabbi pontja között. E helyett téli Kékszalag lett. Teljes szélcsend. A melegfront sokat ronthat az elkövetkező napokban a jég minőségén, így arra a döntésre jutottunk ma este, hogy ha lehet, holnap ismét találkozunk a keszthelyi mólón. Ez péntek reggel 7 órakor dől el, a legfrissebb meteorológiai információk bírtokában.

 

A SNEWISPORT RaceBox jól vizsgázott a téli körülmények között, bírta a hideget, a rázkódást és a vibrációt. Holnapra már előkészítettük az SRB-ket, részünkről mehet a KK Rekord alapidő beállítása!

 

 

Pallay Tibor, Búzás Bulcsú és Pál István útvonala visszanézhető a Versenyarchívumból!

 

 

Fotók: Kopasz Árpád

 

 

snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 03. 28.
Ma Gedeon és Johanna napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT