2010.03.29.
Nem vész el nyomtalanul a Hungarodeo! A Magyar Kajak-Kenu Szövetség április 10-én és 11-én továbbviszi a miskolci viadal hagyományait, s megrendezi a magyar szlalombajnokságot.
Tíz esztendőt élt meg a miskolci Hungarodeo, aztán tavaly úgy tűnt, hullámsírba vész mindaz, amit a kajakos és kenus „hullámlovaglásról” megálmodtak a honi szervezők. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség - amely eddig támogatóként vett részt az eseményben – azonban úgy döntött, nem hagyja veszni a hagyományokat: ezúttal rendezőként hívja ismét életre a sajói magyar nemzetközi szlalomviadalt. Április 10-én és 11-én tehát újra vízre tehetik a hajóikat a sportág képviselői, akik immáron az országos bajnoki címekért küzdhetnek meg. |
|
A kétnapos rendezvény helyszíne, vagyis a szervezők által megjelölt „ojjektum” 3527 Miskolcon a Sajószigeti út 15. alatt lesz (48°07’09,89”É, 20°48’28.66”K). Szombaton az edzésnapot, vasárnap a versenyeket rendezik meg. Két korcsoportban és öt szakágban avatnak majd bajnokokat, ám a viadal nem csak hazai bajnokság lesz, hanem nemzetközi találkozó is, hiszen Szlovákiából és Lengyelországból is érkeznek majd szlalom kajakosok és kenusok.
„Úgy harminc versenyző indulására számítunk – mondta Vaskuti Máté, a szlalom szakág vezetője. – A pálya természetesen nem lesz túl bonyolult, mindössze egy hullám található benne, ám a kaputűzéssel egy kissé megnehezítjük majd a versenyzők dolgát. Lesz például olyan kapu, amelyet felfelé kell kerülni. Már tavaly is sikerült olyan pályát összehoznunk, amellyel nem mindenki tudott megbirkózni.”
Ám érdemes küzdeni, hiszen a fantasztikus hangulat és élmény mellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által felajánlott értékes tárgynyereményekkel gazdagodhatnak a legjobbak.
mkksz - snewisport |