2009.10.21.
Kívülről nézve kellemes kedd esti programot bonyolított le Kozmann György. Olimpiai bronzérmes kenusunk a gyúrópadról, a masszőr kezei alatt fekve nézte a Debrecen Bajnokok Ligája mérkőzését.
Irigylésre méltó helyzet. Egészen addig, amíg hozzá nem tesszük, hogy mindez a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratonin történt, amelyen a „Bajnokok” csapat tagjaként Kozmann György is futócipőt húzott Beé István, Csabai Edvin, Metka Márton és Lindenmayer János társaságában. A „kajak-kenus” futócsapat két nap után a 20. helyen áll, ami nagyon is jó pozíció a 116 csapatot számláló mezőnyben.
„Fáradtak, de nagyon elszántak és kitartóak a fiúk” – mondta ifjúsági kapitányunk, Hüttner Csaba, aki kerékpáros kísérőként vesz részt a csapat mellett. Ő adagolja a frissítőket és a buzdító szavakat a fiúknak az ötnapos verseny során. „Vegyes összetételű a csapatunk, hiszen Csabai Edvin és Lindenmayer Johnny személyében akadnak rutinos futóink, míg Kozmann Gyuri mai szereplésével újoncot avatott a csapat. Gyuri és Metka Marci egyébként külön programot bonyolított ezen a napon, hiszen délután a Parlamentben a nyári Világjátékok érmeseinek rendezett fogadáson is részt vettek.”
A csapat számára a kellemetlen időjárás mellett a sajgó lábak és a vérhólyagok jelentenek problémát. „Mivel a kenusoknak az atlétákkal ellentétben nehéz felsőtestet kell cipelniük, így a térdek hamar megérzik a kilométereket. Ráadásul a betonon való futás alaposan megvisel mindenkit. Beé Pityunak vérhólyag van a talpán, Kozmann Gyuri lábát pedig véresre törte a zokni. Bár a csapatból mindenki képes arra, hogy lefusson 15-20 kilométert, azért napi szinten ez meglehetősen nagy kihívás.”
De a „mieink” állják a sarat, és ha fáradtan, megtörten is, de „falják” a kilométereket. Szerdán – a Bécs-Pozsony 94, míg a Pozsony-Győr 84 kilométere után – a Győr-Tata közötti 64 kilométeres táv várja a versenyzőket.
mkksz - snewisport
|