Új világbajnoki program |
Írta: Balazs |
2009, DECEMBER 05, SATURDAY 08:15 |
2009.12.05. Az ICF megváltoztatta a világbajnoki programot, és elfogadta a NOB által nyáron ismertetett új olimpiai programot.
Szombaton Windsorban tartotta ülését a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsa, ahol számos a sportág jövőjét érintő döntést hoztak. Megerősítették a nyári kanadai világbajnokság ideje alatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága által már ismertetett új olimpiai programot. Eszerint a 2012-es londoni olimpián marad az eddig megszokott 12 szám, de a nők az eddigi három helyett már négy aranyéremért versenyezhetnek, a kenusoknál viszont egy számmal kevesebb lesz. Az olimpiai versenyszámok:
A szombati döntés értelmében már a 2010-es illetve a 2011-es kvalifikációs világbajnoságon is ezek a számok szerepelnek kiemelt, tehát olimpiai számként. Változik a világbajnokságok programja is! Jövő évtől 5000 méteres versenyeket is rendeznek a vb-n, mind a három szakágban, viszont a 200 méteres négyesek kikerülnek a programból. További újdonság, hogy 2010-től teljes jogú versenyszám lesz a női C-1 200 méter, ami idén Kanadában még csak bemutatóként szerepelt. Bekerültek a programba a parakenu versenyek is, aminek az az egyik oka, hogy 2016-tól a kajak-kenu sportág megjelenik a paralimpia programjában.
Az igazgatótanács emellett kibővítette az ifjúsági világbajnokság programját, ahol mostantól 200 méter egyes és páros számokat is rendeznek.
Mivel az Európai Kajak-Kenu Szövetség ismét megerősítette, hogy a rendezvényein az ICF programja a meghatározó, így minden bizonnyal a jövő évi felnőtt, illetve U23-as és ifjúsági Eb műsora is a mostani döntések értelmében alakul majd.
mkksz - snewisport |
LAST_UPDATED2 |