MZH győzelem az eslő futamon Nyomtat
Írta: Balazs   
2014, OCTOBER 20, MONDAY 21:13

2014.10.20.

Ma elkezdődött a X. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság az Adrián. A délelőtti teljes szélcsendet követően csak délután 14:30-kor tudott elstartolni az 1. futam. A versenyen 12 egység vesz rész, a címvédő DAK ST sokáig vezetett, de Tijat északi részén az MZH csapat átvette a vezetést és Andorka Rudolf kormányzásával futamgyőzelemmel nyitottak.

 

A rajt után az MZH csapata szinte azonnal kifordult, s a pálya jobb, míg az összes többi csapat a pálya bal oldalán, közel a Zlarin-sziget északi oldalához igyekezett a kreuz bójaként megadott Plic Sestre felé. A kissé forgolódó szélben a címvédő DAK csapata ért fel elsőnek a pályajelhez, szorosan nyomában a SchmidtGép, majd a MZH következett. Plic Sestre után egy viszonylag éles, de már a spinnaker használatát lehetővé tevő menet következett a Tijat-sziget északi végéhez. Ebben az élen haladó két hajó növelte előnyét, míg a szigethez túl közel merészkedő MZH-t megelőzve a harmadik helyre feljött a KÉSZ csapata.

 

 

MZH Sailing Team

 

A Tijat- és a Logorun-sziget közötti áthaladás után a DAK és a Schmidtgép csapata a Prvic-sziget felé igyekezett, míg a KÉSZ kihalzolt a Tijat-sziget mellé. Mindhárom csapat gyengülő szélbe keveredett, amit ügyesen kihasznált a negyedikként ideérkező MZH, akik a Tijat felőli oldalt választva, de a szigettől nagyobb távolságot tartva fokozatosan beérték az előttük haladókat. Mivel a szél délies volta nem változott, nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb szabadulni kell a spinnakertől, s újabb éles menet vár a hajókra. A szélváltóban a vitorlacsere az MZH-nak sikerült a legjobban, akik ezzel az élre is kerültek, s a folyamatosan szemből frissülő szélben már nem is engedték ki a kezükből a vezetést. Mögöttük a SchmidtGép érkezett másodikként  célba, míg a Prvic-szigethez túlságosan megközelítő DAK-ot a KÉSZ csapata is megelőzte. Az első négy csapat után 16 percet kellett várni a mezőny többi részére, akik a leálló szélben jelentősen lelassultak. A célba érkezést követően a Pureco csapata bejelentette a futamtól való visszalépését, mivel az egyik szigethez túlságosan közel merészkedve, motorindításra kényszerültek.

 

 

 

A 12 csapat bemutatása  >>>

 

Friss információk az MTNB-ről   >>>

MTNB galéria   >>>

 

Futamok visszanézése - Versenyarchívum   >>>

 

 

 

mtnb - snewisport

LAST_UPDATED2