40. BALATON KÉKSZALAGJA Nemzetközi távolsági verseny Nyomtat
40. Kékszalag

2008.07.16.

40. alkalommal rajtol a Kékszalag mezőnye Balatonfüredről, a rendező MVSZ reménye szerint ismét rekord számú nevezéssel (várhatóan 550db hajó).

 

Az első versenyt 1934-ben rendezték meg, majd az azt követő évtizetedekben minden második évben volt Kékszalag. A 2001-es évet követően már minden évben elrajtolt a mezőny. A jelenlegi csúcstartó hajó a Nemere II, mely a mai napig szeli a Balaton habjait, és a 40. jubileumi futamon is indúl. Az elmúlt hét évben Litkey Farkas végzett az első helyen. Nagy kérdés, hogy lesz-e nyolcadik győzelem, vagy megtörve a sorozatot, új csapat ér elsőként a célba Balatonfüreden péntek este.

 

Ebben az éven is számos ismert médiaszereplő küzd meg az elemekkel, és vitorlázza körbe a Balatont. A versenyenen való részvétel nyitott, így sok profi, és sok amatőr versenyző vág neki a távnak, és figyelemre méltó, hogy külföldi csapatok indulására is lehet számítani. A távot, mely 145 km légvonalban (Balatonfüred - Balatonkenese - Siófok - Tihany - Keszthely - Tihany - Balatonfüred) 48 órán belül kell teljesíteni a hajóknak. A rajt 2008. július 18.-án, pénteken reggel 9 órakkor lesz. Csütörtök reggeltől vasárnap estig számos rendezvény várja az érdeklődőket parton. Az I. Summer 2008. snewi akció keretében számos állomás meteorológiai adatai online érhetőek el, ingyenes regisztráció után. Így folyamatosan figyelhető, hogy a versenyzőknek éppen milyen időjárási körülményekkel kell megküzdeniük. Várhatóan változékony időre lehet számítani, mely még izgalmasabbá teheti a versenyt.

 

Hagyományosan, a Kékszalag tókerülő versenyt megelőzően, 2008. július 17.-én (csütörtökön) kerül megrendezésre a Kékpántlika, ifjúsági távverseny. A rajt 11 órakkor lesz Balatonfüreden, a befutás utolsó időpontja 2008. július 17. (csütörtök), 16 óra. A versenyt a Balatonfüred – Tihanyi (öreg) kikötő - Hajógyári öböl - Balatonfüred útvonalon kell teljesíteni a résztvevőknek.

 

Jó szelet kívánunk!

 

 

snewisport