Lelle - Keszthely - Lelle, 24 órás limitidő, hajónként két fő, a hajó bármilyen Bavaria lehet! Röviden így lehet összefoglalni a hétvégi Bavaria Négykezes West versenyt, mely első alkalommal nyit a teljes Bavaria flotta irányába. Tavaly még csak Bav32-es hajók vehettek részt a versenyen, de a nagy érdeklődésre tekintettel az osztály mellett lett egy open kategória is.
A jövő héten Berecz Zsomborék részt vesznek a Jadranska (offshore) Regatan. A csütörtökön 11 órakor Visről rajtoló verseny Palagruza kerülése után Sveti Andrija érintésével tér vissza Visre. A teljes táv teljesítésére 96 óra áll a csapatok rendelkezésére. A magyar F7 Outcome Sailing Team vitorlása a Bolshoy lesz egy Hanse 575-ös. Az útjukat közvetíteni fogjuk, szerda reggeltől érhető el a SNEWISPORT LIVE tracking.
Amikor alig több mint egy éve megalakult a Bav32 osztály nem lehetett tudni mennyire lesznek aktívak a tagjai, kik és hány versenyen állnak rajthoz. Egy szezon alatt kiderült, hogy sikerült előhozni a versenyzős énjüket, több regattán álltak rajthoz 2014-ben és ősszel nekivágtak első négykezes versenyüknek a Balatonlelle-Balatonfüred-Balatonlelle távon. Úgy tűnik ez csak a kezdet volt, már lázasan készülnek az új szezonra, májusban a nyugati négykezessel kezdenek.
Jelentősen szigorodott az ittas hajóvezetés jogszabályi megítélése. Zéró tolerancia lép életbe, ittasság esetén azonnali engedélybevonára lehet számítani. Már vízen is fontos kérdés az iszik, vagy vezet
Egységesített rendszerbe terei a Magyar Vitorlás Szövetség az oktatási központokat, akkreditációhoz lesz kötve működésük. Az MVSz utánpótlás-nevelési programjának alapvető része egy áttekinthető és szakmailag magas színvonalon álló, többfokozatú oktatási rendszer, amelynek egyik alapelemét képezik az Szövetség által elismert vitorlás iskolák.
Az évről évre növekvő számú hazai közvetítéseink mellett egyre több alkalommal közvetítünk tengeri versenyeket. Tavaly hat alkalommal voltak követhetőek a vitorlások útvonalai a mediterrán térségből, ebből három hazai rendezésű verseny volt. LIVE tracking naptárunkban már most három adriai verseny szerepel, amik különböző tematikára épülő egy-egy hetes megmérettetések lesznek a horvát szigetvilágban. Közös bennük, hogy az itthon maradtak is részesülhetnek a futamok izgalmaiból.
Nem oktató jelleggel tesszük közzé az alábbi videót. Sőt, kifejezetten kerülendő jégvitorlázási technikával lehetünk gazdagabbak, de mindenképpen megéri megnézni orosz sporttársaink leleményes széllel hajtott, jégen csúszó hibrid eszközét menet közben. Jó szórakozást!
Ma 11 órakor tartott stábértekezletet a Szilveszteri Regatta rendezősége. Karsai Gábor és Kövér László közösen, egyhangúlag hozták meg a döntést, mi szerint az idei verseny elmarad. Az erős lehűlés miatt mára befagyott a BL Bavaria kikötő, és holnapra is napközben -6 fokot , éjjelre -15 fokot ígér a meteorológia.
fotó: Varga Renáta
Az év utolsó SNEWISPORT LIVE tracking élő közvetítése így elmarad, a 2015-ös szezont ismét az Adriai tengeren kezdjük az SBC-n.
II. Szilveszteri Porsche M5 - Audi Regatta Vitorlásverseny
Vitorlázzunk Szilveszterkor is! Ez már tényleg az év utolsó vitorlásversenye lesz a Balatonon, ahol tavaly 18 csapat állt rajthoz. A BL Bavaria Yachtclub ismét egy egyedülálló vitorlás versennyel búcsúztatja az óévet, az év utolsó napján, szerdán kerül megrendezésre a II. Szilveszteri Regatta Vitorlásverseny 6 db egyforma Bavaria Cruiser 32 Avantgarde hajóval. Itt zárjuk mi is az évet, sikerült a legjobban meghosszabbítanunk a SNEWISPORT LIVE tracking szezont, első alkalommal lesz december 31-én élő közvetítés, 2014-ben Balatonlelléről.