Elérkeztünk az utolsó heti összefoglalóhoz a befutó előtt. A következő heti összefoglalóban már benne lehet az elsők célbaérése is. De ne szaladjunk annyira előre az időben, nézzük mi történt január 12. óta
Pont került a Stamm Ügy végére. Egy mai sajtóközlemény szerint a Cheminées Poujoulat skipperét, Bernard Stammot végleg, visszavonhatatlanul kizárták a versenyből. Az igen nagy hullámokat keltett eset megosztotta a rendezőség és a versenyzők egységét. Ezt Bruno Retailleau próbálta korábban kisimítani, amikor vitorlás barátait szólította meg.
9 hét alatt visszaért északra a mezőny eleje. Ezzel egyre esélyesebb, hogy új rekord születik a befutónál. Ráadásul várhatóan az első három, négy hajó a misztikus 80 napon belül érhet Les Sables d'Olonne elé. Érdemes arra is figyelni, hogy bár több ezer mérföld a különbség az első és az utolsó vitorlás között ennyire együtt még nem volt a csapat a verseny történelme során.
Stamm még január 6-án ütközött egy azonosítatlan tárggyal, ami teljesen tönkretette a Cheminées Poujoulat energia ellátását, az akkumulátorokat nem lehet használni. Mindent megtettek a hiba elhárítása érdekében, de nem hozott erdményt. Ezért ma délután 5:11-kor Bernard Stamm értesítette a rendezőséget, hogy feladja a versenyt.
Nyolc héttel a rajt után a megfogyatkozott mezőny tempósan halad Les Sables d'Olonne felé. Az élmezőny 80 napon belül visszaérhet, ami új rekord lenne, egyben egy lélektani határt is átlépne. A nyolcadik hét eseményei
Egy ideje már a VG-re figyel aki vitorlázik. Ez nem véletlen, hiszen ennyire szoros, fordulatos, izgalmas szóló Főldkerülés talán még nem is volt eddig. Már az elején kezdődött a kori rajtosokkal, majd jöttek a drámai kiesések és azt követően a rekordok. Most megint történik valami, a Stamm Ügy folytatódik. Röviden: kizárták. A Nemzetközi Zsűri és a VG döntéshozói közösen vitatták meg Stamm új-zélandi megállását és annak körülményeit. Döntésük értelmében Bernard Stamm (SUI, Cheminées Poujoulat) megsértette a 3.2 pontját a Notice of Race-nek. December 23-án megállt az Enderby Szigetnél (Auckland Islands, NZ), hogy megjavítsa elromlott hydrogenerátorát, mielőtt a legveszélyesebb szakaszhoz, a Horn Fokhoz ér. A Race Committee szerint külső segítséget fogadott el, ami tilos, ezért szankcionálták.
Élete első Vendée Globe versenyén Francois Gabart, a mezőny legfiatalabb skippere ma reggel elsőként érte el Cape Horn-t. UTC 18:20-kor ért Dél-Amerika alá, a Les Sables d’Olonne-i rajt után 52 nappal 6 órával és 18 perccel, ami új rekordnak számít.
Hét hét, azaz a hetedik héten vannak túl a VG skipperei és elkészült az összefoglaló film a karácsonyt is magában foglaló időszakról. Öröm, csalódottság, vegyes érzemelkkel teli időszak volt. Lássuk mi történt
Ma reggel 06:30-kor (UTC) Bernard Stamm az Új-Zélandhoz tartozó Allan’s Beach-en felszedte a horgonyt és visszaállt a versenybe. A Cheminées Poujoulat 3.2kts sebességgel haladt reggel 7-kor 135 fokra, majd egy óra múlva már több, mint 10 csomós sebességgel vette fel újra a küzdelmet a többiekkel.