2009.07.06.
A 41. Kékszalagon több, mint 600 hajó rajtolt el Balatonfüredről. A verseny ideje alatt a snewisport átfogó képet adott a közvetített hajókon át a mezőnyről, mivel a mezőny elején, közepén, és végén is volt nyomkövetőnkkel felszeret vitorlás.
A 41. Kékszalag közvetítése jól sikerült, mert a mezőny minden részéről voltak közvetített hajók. Azt lehetett tudni előre, hogy ki hol érhet célba a Balatonkerülő viadalon, mégis mindenki feszülten várta, hogy kinek hogy fog sikerülni a verseny. A meteorológusok igértek napot, felhőt, zivatart, szélcsendet, és természetesen szelet is. Hétvégén az összes megjósolt esemény bekövetkezett, az, hogy ki melyikből kapott, csak a szerencsének, vagy balszerencsének volt köszönhető. A snewisport balatonparti meteorológiai állomásai folyamatosan tájékoztatást adtak az éppen aktuális helyi időjárásról. A mezőny péntek reggel 9 órakor Balatonfüred elöl elrajtolt, és a barátok, családtagok, szponzorok elkezdhettek szurkolni kedvenceikért. Ahogy telt az idő, egyre jobban kijött a hajóosztályok közti különbség. Tihanyt követően, már a teljes balatoni vízfelületről tudtunk közvetíteni, ezzel sikerült megvalósítani egyik célunkat. A nyomvonalakból, sebességből, haladási irányból jól látszódtak a vitorláshajók közti különbségek, és az osztályokon belüli taktikai különbségek. A befutó pedig több esetben is kellemes meglepetéssel szolgált.
snewisport Partnereinek eredménye a 41. Kékszalagon:
Hajó neve |
Kormányos |
Hajóosztály |
Abszolút |
Osztály |
YS |
Lator |
Solymosi Imre |
YS I. |
176 |
26 |
373 |
Bolero |
Somos Zsolt |
YS I. |
38 |
5 |
40 |
Hvalross |
Szabó Árpád |
YS II. |
DNF |
DNF |
DNF |
Márta |
Nagy Károly |
YS II. |
300 |
6 |
128 |
Raffica (IGN Zrt.)
|
Király Zsolt |
YS I. |
2 |
14 |
73 |
Soul |
Lelkes László |
YS III. |
373 |
2 |
65 |
Gabriella |
Krizsán Tamás |
YS II. |
433 |
37 |
333 |
Pacida II. |
Frank László |
YS II. |
DNF |
DNF |
DNF |
Adagio |
Posta Péter |
YS I. |
519 |
42 |
540 |
Sir Titu |
Bakóczy Róbert |
YS I. |
74 |
24 |
151 |
Valéria |
Strakovits István |
YS II. |
389 |
12 |
196 |
Titkos |
Szabolcsi József |
YS II. |
221 |
10 |
167 |
Cirrus |
Nagy Gyula |
YS II. |
453 |
39 |
346 |
Vector |
Szentiványi András |
50-es cirkáló |
136 |
5 |
130 |
Sas (Sara Beauty Spa)
|
Györgyei Attila |
YS II. |
387 |
17 |
222 |
A helyezések forrása: hunsail.hu
Most, a verseny után pedig lehetőség van az útvonalak összehasonlítására, kielemzésére. A versenyarchívumban elérhető az összes gps nyomkövetővel rendelkező hajó részletes útvonala.
Jó böngészést kívánunk!
snewisport
|