Hat izgalmas és sokszor szoros futam után Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnok lett Czap Zoltán és az Eibinger csapat Biográdban.
A SNEWISPORT LIVE Tracking őszi sorozatának harmadik közvetített versenye volt a XIV. MTNB, amit idén is Elan 350-es vitorlásokkal rendeztek meg az Adria közép-dalmát szigetei között. Az öt napos, hat futamos bajnokság során megéltünk több újraosztást, egyetlen rajtot sem követett unalmas vitorlázás.
Hétfőn a reggeli szélcsend után viszonylag korán megjött a Misztrál, így 11 órakor közvetlenül a biogradi kikötő elöl indulhatott a Tengeri Bajnokság első futama. Rövid kreuz szakasz után a Schatz Ház (Schatz Árpád) vette elsőként az első pályajelet, utána Klaszik (Soponyai Géza) majd az Eibinger (Czap Zoltán) következtek. A hátszeles szakaszban a mezőny nagy része a pálya bal oldalát választotta, míg Czapék fokozatosan jobb oldalra, a Pasman-sziget mellé húzódtak. Később az Eurofamily (Jakab László) és a Kis Kék (Újvári Gábor) is átmentek a Pasman-szigethez, míg a másik három hajó továbbra is a part mentén haladt. Schatzék végig őrizve előnyüket a pálya tengelye felé orientálódtak, míg a Plusmarket (Szilvássy Attila) a part menti frissebb szélben bízva egészen kihúzódtak a Pakostan előtti szigetekig. A különféle elképzelések közül a Pasman-sziget mentén haladóké bizonyult a legsikeresebbnek, a sziget alatt firss nyugati szélbe kerülve genakkerrel jó sebességgel vágtathattak a következő pályajel, a Kamicic-szigetecske felé. Az új szél gyorsan leterjedt, így Schatzék is még időben megkapták ahhoz, hogy a második pályajelet is elsőként vehessék a nyugatról érkező hajók előtt. A legreménytelenebb helyzetbe látszólag Szilvássyék kerültek, akiknek gennaker nélkül, élesen préselve kellett felkapaszkodniuk a Kamicic-szigethez. A sziget után változott a helyzet. A mezőny első felében haladók kisebb szélforduló miatt fokozatosan vesztettek magasságukból, míg a Plusmarket jobb szélben, a magasságukat tartva szinte nyílegyenesen haladhattak a harmadik pályajel felé. Ezzel három hajót is sikerült megelőzniük, így az élen haladó Schatz Ház mögött másodikként értek fel a Gnalic-szigethez. Az utolsó két mérföldes szakaszon a gennakerezéshez viszonylag éles szélben nagy küzdelem alakult ki a helyezésekért, de mivel minden csapat kiválóan megoldotta feladatát, a Gnalicnál kialakult sorrend már nem változott.
A második futamot az egyre frissebb, bár továbbra is nyugatias Misztrálban délután 2-kor rajtoltatta el a rendezőség. Rögtön a rajt után kettészakadt a mezőny, három hajó a szél északiasodásában bízva a Gangaro-sziget keleti oldalán haladt, míg a másik három a nyíltabb vízterület zavartalan szelét választotta. Előbbiek jártak jobban, de amikor a hajók újra találkoztak, a különbség nem volt jelentős. Ez jól látszódott a SNEWISPORT LIVE Tracking-en is, érdemes volt figyelni a hajók sebességét, irányszögét. A Zizanj-szigetnél Czap Zoltánék vezettek Szilvássy Attiláék előtt, de utóbbiak fokozatosan visszaestek a harmadik, majd a negyedik helyre. A Klaszik jó sebességgel és helyenként nagyon élesen haladva feljöttek a második helyre, sőt a Srednji-csatorna közepén már az Eibingert is utolérték. Ezt követően egészen a célig páros verseny alakult ki a két élen haladó hajó között, küzdelmükbe a többi hajónak esélye sem volt beleszólni. Hol az Eibinger, hol a Klaszik vezett, de a célba érve az előbbi csapat örülhetett jobban. Mögöttük a Plusmarket érkeztek be a célba, akik az Eurofamily egyik hibáját kihasználva időközben visszavették a harmadik helyet. Utóbbi csapat a végére kissé szétesett, így őket az utolsó métereken még a korábban egy felesleges gennakerhúzásnak köszönhetően látszólag reménytelenül lemaradó Schatz Ház is megelőzte.
Kedden Saliban parti halasztással kezdődött a nap. A délelőtti szélcsend után a harmadik futamot csak kora délután tudta elindítani a rendezőség. A gyenge, északnyugati szélben 4 mérföldet kellett a kreuzolni az első pályajelig. Ez a Zut melletti kisebb szigetek között haladva, s helyenként ellenáramlással is megküzdve a Schatz Háznak sikerült a legjobban, akik 350 méteres előnnyel értek fel a Balabra-zátonyig. Mögöttük az Eibinger majd a Klaszik következtek. A gennakeres szakasz elején Schatzék előnyüket több, mint 900 méterre növelték, így a futam már ott eldőlni látszott. A szél azonban alaposan megtréfálta az élen haladókat, a Sit-sziget északi végénél váratlanul elfogyott. A gennakerek egymás után estek össze, így a hátrébb haladók fokozatosan utolérték az előttük állókat. A helyzetből Jakabék kerültek ki a legjobban, ők balra nyitva, szélben maradva az ötödik helyről feljöttek a másodikra. Velük együtt a szél is megérkezett a sziget mellé, így lassan megteltek széllel a többiek vitorlái is. Legrosszabbul a Sit-szigethez legközelebb álló Schatzék jártak, akikhez a szél csak jelentős késéssel jutott el, így legalább 10 perces késéssel eredhettek a többiek nyomába. A leálló szelet látván a rendezőség időközben pályarövidítés mellett döntött, így a mezőnyt a Sit-sziget déli részén be is futtatták. Az új szélben kialakuló gennakeres szakasz tartogatott ugyan még izgalmakat, de az újraindulásnál kialakult sorrend már nem változott. Czapék értek be elsőként, mögöttük Jakabék majd Sopiék következtek. A sokáig nagyon vezető Schatzéknak be kellett érniük az ötödik hellyel, mindössze a folyamatosan sebességgondokkal küzdő Kis Kék Sailing Teamet sikerült megelőzniük
Szerda reggel Zut-on parti halasztással délig a kikötőben maradt a mezőny. A futamindítás lehetőségét fel nem adva motorral indította el a csapatokat Murter irányába a rendezőség, és egészen délutánig a vízen várták a szelet, ami nem alakult ki. Este a Hramina Marina éttermében vacsora közben került visszajátszásra az első három futam. A SNEWISPORT LIVE Tracking részletes nyomvonalaival, telemetrikus adataival Czap Zoltánnal és Litkey Árpáddal elemeztük, értékeltük a csapattaktikákat.
Csütörtökön a negyedik futamra a Murter-sziget és a szárazföld közötti zárt tengerrészen került sor. A rajt utáni rövid kreuzban egyértelműek azok jártak jól, akik kezdetben a pálya bal oldalát választották. Az első pályajelhez a Klaszik ért fel elsőnek, mögöttük az Eibinger majd Schatz Ház érkezett. Ezután egy viszonylag hosszú hátszeles szakasz követezett, ahol az élen haladók elsősorban egymásra figyeltek és a szigetek mentén haladtak lefelé. Ez lehetőséget adott a Plusmarketnek, hogy a part menti kicsit frissebb szelet kihasználva fokozatosan leküzdjék az első szakaszon összeszedett hátrányukat és az élre kerüljenek. Vezető pozíciójuk azonban csak másodpercekig tartott: egy halzolás során kinyílt a gennakerük lee szárának seklije, s mire kezelték a helyzetet, máris a harmadik helyen találták magukat. Később náluk is rosszabbul jártak Sopiék, akik az Arta Mala szigetnél a sebességnyerés érdekében élesebben vezették hajójukat, de így a sziget takarásába kerülve nagyon lelassultak, a korábbi vezető pozícióból majdnem az utolsó helyre csúsztak vissza. A mezőny az Arta Veli-sziget alatt szabadult meg a hátszeles vitorlákról, innen egy hosszabb kreuz következett a Visovac-szigetig. A kezdeti délkeleti szél időközben délire fordult, s egyenletesen fújt az egész pályán. Így a hátszeles szakasz végére kialakult sorrend a kreuz során már nem változott, sőt az egyes hajók közötti távolságok inkább csak nőttek. A futamot végül a futamot hiba nélkül levitorlázó Czap Zoltán vezette Eibinger csapat nyerte a Schatz Ház és a Plusmarket előtt. Az ötödik futam első rajtját tömeges korai rajt miatt vissza kellett lőni. A megismételt rajnál az Eurofamily ismét gyorsabb volt a kelleténél, s mivel a körülöttük lévő hajók miatt csak késve tudtak visszafordulni, sorsuk erre a futamra meg is pecsételődött. A rövid kreuz nem igazán szórta szét a többieket, a hajók közvetlenül egymás mögött vették a kreuz bóját.
A gennakerek felhúzásánál három hajó is technikai hibát vétett, de mivel viszonylag hamar úrrá lettek a felmerült problémákon a mezőny továbbra is szoros maradt. A viszonylag éles menetben gennakarrel rohanó hajók minimális sebességkülönbséggel haladtak, sokáig teljesen nyílt volt a verseny. Czap Zoltánék vezették a mezőnyt, mögöttük Soponyai Gézáék Szilvássy Atilláékat megelőzve lassan feljöttek a második helyre. Utóbbi csapat később még egy hibát vétett, melynek következtében még egy helyet visszaestek. A Gnalic-sziget kerülése után egy hosszabb kreuz következett, ahol a fokozatosan gyengülő szélben még komoly esély volt az addig kialakult sorrend átrendeződésére. Schatz Árpádék felmentek egészen a Kotula-szigetekig, Szivássy Attiláék lee taktikát választottak, míg az Eibinger és a Klaszik a pálya közepén haladtak cél felé. A SNEWISPORT LIVE Tracking rendszerén épp úgy érdekes és izgalmas kép rajzolódott ki, mint a vízen. Aki távolról követte az MTNB-t folyamatos csökkenést láthatott a sebességi értékeken függetlenül attól ki milyen csapáson haladt. Kezdetben a Plusmarket taktikája tűnt a legjobbnak, percekig jobb sebességgel haladtak a többieknél. A szél azonban egyre csökkent, hamarosan szinte teljesen leállt. Szélcsíkokon folyt a küzdelem, az Eibinger ekkora már 150-200 méterrel vezetett a mezőnyt, így nem volt kérdés, hogy ezt a futamot is csak ők nyerhetik. Mögöttük a Klaszik és a Plusmarket egymás mellett álltak, de előbbi csapat pozíciója volt kedvezőbb. Schatzék lényegesebben magasabban várták a szelet, nem is hiába: egy gyenge fuvallat 1-1,5 csomóra gyorsította őket, így végül második helyen tudtak becsúszni a célba. Őket Soponyai Géza és csapata követte, és még Szilvássy Attiláéknak is jutott annyi szél, hogy be tudtak futni. Nem volt ilyen szerencsés az utolsó két hajó, ők a limitidőn belül nem értek el a célig a szélcsend és a tenger áramlása miatt.
Pénteken, a hatodik futamon az összetett harmadik helyért folyhatott küzdelem. A Pasman csatornában kitűzött pályán ismét Mistrálban, erős áramlásban versenyezhettek a csapatok. Rajt után a Plusmarket és az Eibinger erősen balra nyitott, a többiek jobb oldalon, partirányba kezdtek vitorlázni. Turanj szigetnél Schatz Ház állt az élen, mögöttük az Eibingerrel. Őket 100 méteres lemaradással követte a Kis Kék és Klaszik csapat, majd az Eurofamily és a Plusmarket. A genakkeres szakasz végére Soponyai Gézáék felértek a harmadik helyre és az élboly tagjai a 2-es pályajeltől egészen a befutóig tartották pozíciójukat. Jakab Lászlóék érkeztek be negyedik helyre, majd a Plusmarket és a Kis Kék csapat haladt át a célvonalon.
Czap Zoltán évek óta rendszeres és sikeres résztvevője az MTNB-nek, eddigi három ezüstérme után idén sikerült az Eibinger csapattal megszerezniük a bajnoki címet is. Ezüstérmes lett a végig egyenletes teljesítménnyel vitorlázó Schatz Ház (Schatz Árpád), az utolsó futamban pedig eldőlt, a bronzérmet 2018-ban a Klaszik (Soponyai Géza) vehette át XIV. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságon.
XIV. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság végeredménye:
1. Eibinger - Czap Zoltán (6 pont, 3 1 1 1 1 2)
2. Schatz Ház - Schatz Árpád (10 pont, 1 4 5 2 2 1)
3. Klaszik Építő - Soponyai Géza (16 pont, 5 2 3 5 3 3)
4. Plusmarket - Szilvássy Attila (16 pont, 2 3 4 3 4 5)
5. Eurofamily - Jakab László (19 pont, 4 5 2 4 DNF 4)
6. Kis Kék - Újvári Gábor (30 pont, 6 6 6 6 DNF 6)
Az MTNB futamai visszanézhetőek a SNEWISPORT Versenyarchívumából >>>
SNEWISPORT MTNB 2018 fényképek >>>
Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság weboldala >>>
fotók: SNEWISPORT
sail-ing - snewisport |