Banner
Banner
Banner








Félkezes’18 – szólóvitorlázás, kevés széllel, nagy elszántsággal PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2018, JUNE 01, FRIDAY 06:12

Idén harmadik alkalommal vágtak nekik a Folkboatok és barátaik, hogy szólóban körbe vitorlázzák a Balatont az Egykezes’18 túra keretén belül.


 

Hétvégén került megrendezésre Balatonon a Folkeboat Egykezes '18 tókerülő. Pénteken este érkeztek a hajók Tihanyba, ahol friss lángos mellett megtartott kormányosi értekezlet után adtuk át az SRB-ket a résztvevőknek. Közvetítésünk szombat reggel háromnegyed kilenckor kezdődött és a limitidő 48 óra lett volna. Hogy ez miért nem így alakult az már a SNEWISPORT LIVE trackingen is látszódott, tulajdonképpen kisimult a tó, alig haladtak a vitorlások. Szutor Ferenc, a Póstás kormányosának összefoglalójából kiderül, miért indulnak el minden évben és hogy élték meg az idei félkezes szélcsendet.

 

 

Az alapkoncepció az, hogy a szólóvitorlázás lassúbb klasszikus hajókkal is igen élvezetes, viszont nincs számukra szervezett keretek között zajló megmérettetési lehetőség.

 

Így fogant meg az Egykezes ötlete, ahol első alkalommal még csak 4 folkboat indult, majd a második és harmadik évben már több hajóval kiegészülve bővült az indulók száma.

 

A túra szabályai egyszerűek. A limitidő 48 óra. Tihanyból a THE elől indulva a Fűzfői-öbölben fordulva Keszthelyre kell vitorlázni, majd vissza Tihanyba. Horgonyozni, aludni lehet, kikötni külső segítséget vagy motort igénybe venni nem.

 

Az első és a második évben is szerencsénk volt. Bár sok szelet egyik évben sem jósoltak 30 órán belül sikerült megtennünk a teljes kört, mindkétszer.

 

Sajnos a szerencsesorozatnak idén vége szakadt. Hét hajó állt fel az induláshoz szombat reggel, hogy nekivágjon a távnak. Sok jót nem ígértek az előrejelzések, sőt, leginkább semmit sem ígértek, ami a szelet illeti.

 

A 9 órai rajtnál éppen csak kis délies szellő fújdogált, ezzel indultunk az északi part felé. A szél nyugat felé pörgött, így Csopaknál már hátszelezve haladtunk Fűzfő felé. A parthoz közelebbi sáv bizonyult a jobb döntésnek, itt valamivel több szél volt, már ha egyáltalán. 7 óra alatt értünk a Fűzfői-öbölbe, majd az addigra nyugatira forduló szélben krajcolva indultunk visszafelé. Ekkor hoztuk meg azt a konszenzusos ám így is nehéz döntést, hogy befuttatjuk magunkat Tihanynál. Az előrejelzések továbbra is nulla szelet ígértek, és bár elszántságunk maximális volt, az mégsem tűnt jó perspektívának, hogy 2 nap küzdelem után Keszthelyről kelljen visszamotorozni úgy, hogy nem tudjuk eredményesen befejezni a távot. Sajnos addigra a Cloud Nine kiállt.

 

Vissza úton a várakozásokkal ellentétben északiasra fordult a szél, viszont part alatt jóval gyengébb volt, mint tóközépen. Így nem jött be azok számítása, akik a parti szélre apelláltak. Akik kitartottak a középen vitorlázás mellett (vállalva a kockázatot, hogy lavórba kerülnek) akár 3 csomós csúcssebességet is elértek, ami komoly tempónak számított ezen a hétvégén.

 

Végül az első befutó 13 órás menetidővel teljesítette a Tihany-Fűzfői-öböl-Tihany távot, az utolsó hajó pedig 16 órát volt vízen. Így lett „Félkezes” az Egykezesből.

 

Sajnálatos, hogy kimaradt az éjszakai vitorlázás, mert az igazi hangulatot az adja meg, amikor egy áthajózott éjszaka után feljön a reggeli nap. Ezzel együtt izgalmasat vitorláztunk.

 

Nem hiába mondják, szélben bárki tud vitorlázni. De szél nélkül?!

 

Reméljük az Egykezes’19 újra teljes kör lesz, addig már csak egy évet kell várni.


Sorrend:

 

Hajó megtett táv (km) csúcssebesség (kts) átlagsebesség (kts)
Mormota (Szamódy Zsolt) 40,2 3,8 1,5
Póstás (Szutor Ferenc) 42,8 3,8 1,7
Anni (Nagy Imre) 44,4 3,8 1,7
Gandalf (Ágostházy Imre) 40,1 3,8 1,5
Cinquecento (Ambórzy György) 40,1 3,8 1,5
Süvölvény (Szabó Zsolt) 42,2 3,2 1,4
Cloud Nine (Paksi Péter) 19,2 4,9 1,9


Köszönjük a SnewiSport támogatását, akinek köszönhetően követhető volt és visszanézhető minden hajó mozgása.

 

 

Továbbik képek ITT.

 

Fotók: Szamódy Zsolt, Mezei Miklós

 

 

porthole - snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 03. 28.
Ma Gedeon és Johanna napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT