Banner
Banner
Banner








Szélcsíkos Rudi Trans West négykezes PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2017, AUGUST 07, MONDAY 11:43

Hétvégén került megrendezésre a május 20-án viharos szél miatt elmaradt VI. Rudi Trans 4kezes WEST vitorlásverseny. 29 hajó és legénysége sorakozott fel a rajtvonalon szombaton reggel 09.00 órakor. A rajt idején fújó észak-észak nyugati ígéretes és élvezetes futammal kecsegtetett.

 

 

A rajttól Boglárig alig 35 perc alatt ért el a mezőny jelentős része. Itt elkezdett lepörögni, de Fenyvesig a déli part és vízközép között folyamatos helycserékkel 1,5-4 csomós sebességgel tudtak haladni a csapatok. Következett a Fenyves Szigliget szakasz, itt ismét felgyorsultak, az élboly 5-6 csomóval érkezett az északi pályajelhez, majd Badacsony alatt már elérték a 7 csomót is. Az Ábrahámhegy – Boglár vonalon viszont teljesen lepörgött. Innen már csak a szélcsíkokon lehetett itt-ott csúszni. Jellemzően az északon lévők kaptak minimális frissülést, majd kicsi a déli oldalnak is jutott, vízközép kitartóan sima maradt. Lassan a középmezőny összesodródott, a megszerzett előnyök elkoptak. A 38-40 fokos hőmérséklet kemény próba elé állította a versenyzőket. Voltak akiknek a déli part marása jelentette a verseny végét, másokat a szélcsendes hőség kényszerített feladásra.

 

A kikötőben maradt családtagok, barátok a medencebár teraszán nézhették a SNEWISPORT LIVE trackinget, ők is sűrűn csobbantak a medencébe. Az esti díjkiosztó utáni vacsorán vetítettük le az útvonalakat, elemeztük a nap történéseit. Itt is jól látszott mikor és kinek frissült, illetve állt le teljesen a szél, mikor melyik oldal fizetett.   

Rudi Trans 4kezes West Eredmények:

 

Abszolút befutó:
1. Márta Mária
2. Mix
3. Obsession

 

YS open kategória:
1. Márta Mária
2. Mix
3. Obsession

 

Bavaria 32 osztály:
1. Vici
2. Aquarius
3. Sailana

 

Bavaria Open kategória:
1. Mar-hajó
2. Hawaii
3. Shark

 

 

A hajók útvonalai a SNEWISPORT Versenyarchívumból visszanézhetőek

 

 

Ősszel folytatódik a Rudi Trans 4kezes, októberben keleti irányba rajtolnak a csapatok. A hosszútávú vitorlásverseny Balatonlelléről, a BL Yachtclub vitorláskikötő előtti vízterületről rajtol keleti irányba. Az első pályajel a Balatonföldvár - Tihany előtti vízterületen lesz kihelyezve, ahonnan a hajók a Zánka kikötő előtt lerakott bója megkerülése után megkezdhetik a visszahajózást a lellei befutóra. A 4kezes East versenyen is lesz SNEWISPORT LIVE traking!

 

 

 

A SNEWISPORT köszöni a LIVE tracking támogatóinak együttműködését!

 

 

 

snewisport - kvi

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 03. 29.
Ma Auguszta napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT