Banner
Banner
Banner









Nevezési rekord és esti futam a Sail-Ing Business Cup-on PDF Nyomtat Email
Írta: SNEWISPORT   
2016, APRIL 13, WEDNESDAY 20:25

Április 18-án délelőtt rajtol minden idők legnagyobb nevezési számával az idei Sail-Ing Business Cup. Az adriai vitorlásversenyre érkező 19 (7-8 fős) csapat egy osztályba tartozó, azaz azonos vitorlással fogja teljesíteni a futamokat. Hétfőtől péntekig lesznek nappali és esti távolsági versenyek valamint csillagtúra is.

 

 

Izgalmas versenyközvetítés előtt állunk, hiszen 19 darab (egyforma) Bavaria 40s hajó lesz hétfőtől a LIVE tracking térképünkön. A Sail-Ing Kft 2003 óta rendezi meg minden év áprilisában az SBC-t hagyományosan az adriai szigetvilágban. Ruják István, Gál Gabriella, Molnár Boglárka, Molnár Csaba idén is mindent megtettek, hogy színvonalas versenyre érkezhessenek a csapatok. Évről évre megújul az SBC, a hagyományos tengeri távolsági futamok mellé csatlakoztak korábban a technikai számok, a csillagtúra most pedig új elemként az esti futam került be a programba. Április 6-án került sor a hajósorsolásra Budapesten, így a csapatok és kormányosaik mellett már azt is tudhatjuk melyik hajóval fognak versenyezni.

 

csapat kormányos rajtszám hajónév
Mobilitás Kláris Zsolt 21 Long Island
Reunion Adámy Gábor 20 Cuba Libre
Vabeko Soponyai Géza 29 Screwdriver
AISS Technologies Bujdosó Zsigmond 28 Morning Glory
B & D Buranits Jenő 31 Capivari
Brigthly Jordán Balázs 30 Allegro
Jolle Team Galambos Zoltán 37 Easy Eleven
Klaszik Lacsny Gergely 27 Black Magic
Kör-Ker - Eibinger Czap Zoltán 35 Vamos
MZH Karacs Zoltán 22 Hurricane
Omaha Hi-Lo Kristóffy Zsolt 23 Casablanca
Private Gold Team Aranyosi Zsolt 33 Jasmin
Q Pharma Beliczay Márton 36 Viviane
Regnum Bárdos Mihály 25 Zombie
Red Shark Hermányi Zsolt 24 Manhattan
Robtron Újvári Gábor 26 B-52
Sailing Mánia Andorka Rudolf 32 Chiara
Sea Rummers Kővári Kálmán 34 Malemok III.
Végre Arcok Németh Örs 38 Judita

 

A szombat délutáni hajóátvételt követően vasárnap reggel szabadedzés kezdődik, majd este megnyitóvacsora várja a résztvevőket. Hétfőn rajtol Biograd elől az első futam, este Saliba főzőverseny lesz. Kedden az Adria egyik legszebb területén, a kornati szigetek között rendeznek 1-2 futamot (ez időjárás függő) aminek befutója Piskera mellett várható. Szerdán a kilenc órás tengeri csillagtúrával folytatódik a versenyhét. Ez lesz talán a legizgalmasabb versenyszám, a Murter tengeren kell minél több pontot gyűjteni. Este a baráti vacsorán levetítjük az előző napok futamait és elemezzük a csillagtúrát is. Csütörtök egy rövidebb távolsági versennyel kezdődik, majd 19 órakor rajtol az esti futam Murter-Biograd távon. Pénteken a Pasman csatornában rajtolnak el a csapatok, ez lesz a 2016-os Sail-Ing Business Cup záró futama amit a díjkiosztó és a vacsora követ este.

 

Hétfőtől péntekig a szokott módon lehet a versenyközvetítést elérni. A rajt előtt 15 perccel kezdődik a LIVE tracking és az utolsó hajó befutásáig tart. Ezt követően lehet vissza nézni a hajók útvonalait.

 

 

snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2018. 08. 16.
Ma Ábrahám napja van.

snewisport kereső

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2018. SNEWISPORT
snewisport design: vegamedia.hu