Banner
Banner
Banner








Jordán Balázs nyerte az édesapja emlékének szentelt Csillagtúrát PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2015, APRIL 28, TUESDAY 23:42

Az SBC második versenynapján kilenc órakor alig lengedező szélben rajtolt el a Csillagtúra. Egész napra gyenge változó irányú fuvallatokat jelzett előre meteorológia, így a versenyzők leginkább csak a megérzéseikre támaszkodhattak, délutánig a LIVE tracking térképen is alig-alig mozogtak a hajók. A hosszú nap során a gyenge szél leállt, érkezett eső, végül pedig megérkezett a várt szél is, így két csapat kivételével mindenki érvényesíthette pontjait.

 

 

A ratot követő fél órában a mezőny három részre szakadt. Az egyik csoport a Jordán Balázs kormányozta Brightly vezetésével északkeletre az Ugljan-sziget partjai felé vette az irányt, sok kockázatot vállalva. A virtuális duplázó pont  mielőbbi kihasználására törekedett a Soponyai-csapat (Vabeko), a Czap Zoltán vezette Obsession és a Q-Pharma, ahol idén Beliczay Marcit Tomai Balázs segíti a taktikázásban. A nyugati csoportot Sáfián Lászlóék vezették a Dugi Otok felé. Bele a szélcsendbe, ami aztán rövidesen utolérte a többieket is.

 

A leálló széllel megérkezett a csendes eső is, nagyon nehezen gyűltek a pontok. Sokáig Czap Zoliék taktikája lett jó választás, akik először tudtak egy 5 pontos szalaszt megduplázni. A délebbre járó hajók közül egy adott időszakban ők vitorláztak a leggyorsabban. Ez a gyorsaság persze viszonylagos volt, hiszen 2-3 csomós tempó is gyors, ha a többiek 0-0,5 csomóval álldogálnak, netán éppen az áramlatok viszik őket visszafelé (Ugljan és Iz szigetek között). A Brightly vezette csoport 11:50-re végül elérte távoli északkeleti célját, de kérdéses volt, hogy visszaérnek-e a befutóhoz limitidőn belül, mivel az egyes előrejelzésekben ígért északnyugati frissülésnek nyoma sem látszott.

 

 

Ahogy közeledett az este 6 órai célvonal nyitás, úgy gyülekeztek a konzervatívabb taktikát választó egységek a Tukoscak-sziget közelében. Ők azt remélhették, hogy a távol járók nem érnek oda időben és ez a számításuk sokáig reálisnak is tűnt. Eközben a délkeleten túl sokat vállaló Q-Pharma bejelentette a Csillagtúrából való kiállását, nem volt már esélyük időben elérni a célt.

 

Először a befutóhoz már közelítő Czap- és Soponyai-csapatok kaptak némi reményt adó frissülést, és a napi menetekhez képest jó tempóban spinnakerezhettek a cél felé. Az északnyugati csoport ekkor az Izs-szigettől még nem is látszott, de a LIVE tracking térképen látszódott, hogy nekik is lett szelük, sebességük.

 

Joggal hihettük azt, hogy a gyenge szélben senki sem vállalkozik bónuszpontot érő táv levitorlázására. Ám Sáfián Lászlóék nekivágtak 17 óra 35 perckor a nyugat felé vezető legkisebb körnek. Az érkező frissülés jó reményt adott nekik az extra 6 pont megszerzésére. Eközben felbukkant Izs mögül az északkeleti csoport is, akik jó szögben spinnakerezve a gyenge szélben a lehető leggyorsabban közeledtek. Ők ugyan nem jártak a virtuális duplázó pontnál, de a megtett nagy távolsággal több pontot gyűjtöttek a többieknél. De még be kellett érniük a célba! 18 óra és 18 óra 14 perc között a mezőny nagy többsége befutott. Egyedül a B&G csapat vesztett egy pontot, mert csak 15 perc elteltével jutottak át a célvonalon. Ekkorra már a messze távolból a cél felé küszködő Profield feladta a küzdelmet. Hiába ezen a futamon hiányozhatott a legjobban "Apuka", azaz Jordán Gábor finesze.

 

A szél egyre gyengült, így az egyetlen igazán vállalkozó szellemű csapat a KÉSZ esélyei is rohamosan romlottak. Ugyan még azelőtt beértek a célba, hogy a vonal bezárult volna, de nyerni nem tudtak a bónusz körrel. 6 pontot ugyan szereztek, de hetet elvesztetek a 18 óra 14 után két percenként gyülekező büntetőpontok révén. A vállalkozó szellemük viszont akkor is nagyra becsülendő. Ők legalább megpróbálták kihasználni a versenyvégi bónuszkörök adta lehetőséget.

 

 

A Sail-ing Business Cupon tavaly újításként elkezdett tengeri Csillagtúra futam idei győztese a Brightly lett Jordán Balázs vezetésével, aki így az édesapjáról elnevezett Jordán Gábor Emlékfutam első helyezettje is lett. Második a Rózsakert Medical Center Gunnar Seidler vezetésével. A harmadik legtöbb pontot pedig a Klaszik gyűjtötte Lacsny Gergely kormányzásával. Az első három hajó ugyanannyi pontot gyűjtött, közöttük csak a befutási sorrend döntött.

 

Képek a versenyről   >>>

Napi Facebook tudósítások   >>>

LIVE tracking visszajátszása   >>>

 

Korábbi cikkek:

A KÉSZ ST futamgyőzelemmel kezdett   >>>

 

 

sbc - snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 04. 20.
Ma Tivadar napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT