2009.03.12. Professzionális szellemben épül a magyar professzionális nagyhajós vitorlás csapat. Az AC Sailing Team olyan nagyhajós csapat, amely kizárólag vitorlázókból áll, tehát nem a szponzor határozza meg a résztvevőket, hanem a csapat tagjainak eddig elért eredményei döntenek. Mivel az olimpiai, azaz a kisebb hajóosztályok színvonalas nemzetközi versenyein már bizonyítottak az AC Sailing Team vitorlázói külön-külön, most együtt, olyan rangos nemzetközi futamokon tervezik az indulást, ahol a világ legjobb vitorlázóival mérhetik össze tudásukat. Ráadásul a csapatban a tapasztalt vitorlázók mellett, helyet kaptak olyan fiatalok, akik jelenleg is versenyeznek olimpiai osztályokban, így az utánpótlás támogatása és motiválása is küldetése a progra mnak. A magyar csapat a nemzetközi RC 44 osztályban versenyezhet Nem akármilyen hajó fedélzetén küzdhet az AC Sailing Team. A világ egyik leghíresebb professzionális versenyhajó osztályában - az RC 44 – ben versenyeznek majd. Amennyiben a program végrehajtásához szükséges anyagi háttér biztosítottá válik, első alkalommal méretheti meg magát egy nagyhajós magyar csapat igazán elit körben, exkluzív környezetben, vitorlázó világsztárok között. Ez lendületet hozhat a hazai vitorlázásba, hiszen sok más tengeri nemzetet megelőzve adódhat alkalma egy csapatnak ilyen presztízs körben kipróbálni magát. Ez egyrészt komolyan motiválhatja az utánpótlás korosztályt is, hogy közelebb kerüljön a profi vito rlázáshoz, másrészt kivételes lehetőséget teremt a szponzoroknak, hogy a nemzetközi vitorlázás legszűkebb krémjében jelenjenek meg sztárokkal. Innováció és profizmus Mint minden profi sportban, például a Forma 1 Bajnokság-sorozatban, az RC 44 hajók is kizárólag versenyzésre alkalmasak, de abban a legmodernebb technikát vonultatják fel. A hajó ára 600.000 €, a több helyszínből álló nemzetközi RC 44 bajnokság sorozatban szereplő nemzetközi csapatok éves költségvetése pedig közel még egyszer ennyi. Ebben a körben próbál helytállni az AC Sailing Team, amely idén a sorozat 3 állomásán való részvételt tűzte ki célul. Magyarországon gyártják az RC 44-et A hajó már önmagában is egy kisebb világszenzációnak számít, ráadásul egy nem mindennapi hazai sikertörténet is, hiszen a háromszoros America’s Cup győztes és olimpiai bajnok új-zélandi vitorlázó Russell Coutts, a magyar Paulovits Dénes - Pauger Carbon - műhelyét bízta meg, a nevét viselő - innen az RC - 44 lábas versenyhajó legyártásával. Eddig világszerte Amerikától Olaszországon át Taiwnaig 21 hajót adtak el, melyek mindegyike magyar gyártmány. Ilyen hajója és RC 44-es csapata van például Larry Ellison-nak, az Oracle tulajdonosának. Láng Róbert az RC 44-tulajdonosa Láng Róbert, aki már ez idáig is számos rangos vitorlás projektet valósított meg – Nemere II felújítása, az Adriatic Challenge vitorlás vállalkozás alapítása és a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságok szervezése, valamint az utánpótlás támogatása – eltökélt szándéka, hogy megteremtse Magyarországon a profi vitorlázást. Az általa megvásárolt RC 44-es hajón a hazai tehetséges vitorlázók lehetőséget kapnak a nemzetközi profi vitorlázás vérkeringésébe bekerülni. A hajón vitorlázó csapattagok elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy kezdetben, amíg a csapatnak nincs támogatója, lemondanak fizetésükről a célok megvalósítása érdekében. Az AC Sailing Team - az idősebb, valamint a fiatal generációt egyaránt képviselő - csapatával elsősorban a nemzetközi élvonalba szeretné eljuttatni a magyar vitorlás sportot, de többek között az is a nem titkolt célja, hogy az idei Kékszalag Balaton kerülő versenyen dobogós helyezést ér el. A csapat sajtó-nyilvános esemény naptára Március 31. első edzés, Balatonfüred: A Silver Resort Szállodában 11:00-kor szeretettel várja a csapat és a sajtóosztály a média képviselőit egy könnyed ebéddel, majd hajóbemutatással, fotózási, forgatási és interjúzási lehetőséggel. Cím: 8230 Balatonfüred, Zákonyi F. u. 4. Április 28. második edzés, Balatonfüred: Silver Resort Szálloda Május 19. harmadik edzés sport celebekkel, Balatonfüred: Silver Resort Szálloda Május 26-31. első verseny, Traunsee (Ausztria) Június 4. AC Sailing Team Kékszalag sajtótájékoztató Június 25. negyedik edzés, Balatonfüred: Silver Resort Szálloda Június vége Golf Regatta: Bükfürdő Július 2. VIP szponzor és sajtófogadás a Kékszalag előestéjén, Balatonfüred: Silver Resort Szálloda Július 3. Kékszalag Július 7-12. második verseny, Malcesine (Olaszország) Szeptember 29-04. harmadik verseny, Marseille A hajó technikai adatai Teljes hajóhossz: 13.35 méter (44 láb) Szélesség: 2.75 méter (9 láb) Merülés: 2.90 méter (9 láb) – a Balatonra egy külön tőkesúly készült, 2,20 cm (7 láb) Tömeg: 3560 kg Tőkesúly: 2200 kg compassmagazin.hu |