Banner
Banner
Banner








Az Africa-Europe Challenge vezetőit fogadta Schmitt Pál PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2012, JANUARY 05, THURSDAY 22:45

2012.01.05.

Schmitt Pál köztársasági elnök fogadta az Africa-Europe Challenge (AEC) vitorlásverseny alapító tagjait, Gál Józsefet és dr. Kondricz Pétert. A szervezők tájékoztatták az államfőt, hogy egyre több ország érdeklődik és csatlakozik a kezdeményezéshez; nemrégiben Bukarestben, Hágában, Madridban és Berlinben tartottak sajtótájékoztatót.

 

A találkozón hangsúlyozták, immár nem csupán sportról, hanem gazdasági, kulturális és környezetvédelmi projektről is szó van, melynek középpontjában az Európa és Afrika közötti együttműködés elősegítése áll.

Az AEC alapítói köszönetet mondtak az államfőnek, amiért korábban védnökséget vállalt az esemény fölött, és úgy értékelték, a legmagasabb szintről érkező támogatásnak is szerepe volt abban, hogy a NEFMI, a Külügyminisztérium, az NGM, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal mellett egyetemek és számos vállalat is támogatja a kezdeményezést.

A nagyszabású vitorlásverseny a tervek szerint 2012. május 25-én, Afrika Napján, Máltán rajtol.

 

Magyarország Köztársasági Elnöke honlapján a hír   >>>

 

 

snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 05. 06.
Ma Ivett és Frida napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT