Banner
Banner
Banner








VI. MTNB élménybeszámoló, 4. rész PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2010, NOVEMBER 22, MONDAY 20:08

2010.11.22.

 

A VI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság (MTNB) négy versenynapból állt, mindegyik napnak szántam egy külön cikket, hiszen annyi minden történt naponta. Most itt az utolsó, negyedik rész, a negyedik versenynap az 5. és 6. futammal, egy kellemes délutánnal Cres-en, a Bajnokavatással, és egy fergeteges bulival. Jövőre lesz a hetedik MTNB, erre is kitérek a cikk végén.

 

Elérkezett a VI. MTNB negyedik, utolsó versenynapja. Délelőtt csak a JOD 35-ösök rajtoltak el egy túraversenyen, délben mind a három osztály egyszerre. Szél alig volt, a vitorlások alig haladtak. Kicsit hiányzott az elmúlt szeles napok hangulata, egy-egy küzdelmesebb szakasz. A befutók után este bajnokhirdetés, tüzes előadás és fergeteges buli zárta a hat futamos versenyt. A versenyt, ami ebben a formában lehet most volt utoljára megrendezve.

 

Csütörtök reggel korán gyülekeztünk az étteremnél. Egy gyors svédasztalos reggeli, és két kávé után a Vrboskához mentem a többiekkel. Sietnünk kellett, mert egy órával hamarabb rajtoltattak el minket, ugyanis a JOD 35-ös osztálynak nem volt éjszakai versenye, és az elmaradt ötödik futamot ma kellett bepótolni. A módosított program szerint a Dufour 44-es, és a Salona 37 R osztály délben rajtol el velünk együtt a hatodik, utolsó túrafutamra. A mólóról ellépve utoljára érkezhettem a versenyvitorlásunk fedélzetére. Vajon mit hoz az utolsó nap?

 

 

Már a kikötőből kiérve is tapasztaltuk, hogy ez a nap más lesz, mint a többi volt. Szél szinte semmi, a nap felhőtlenül süt. A rajtvonalhoz felérve összegyűlt a JOD-os mezőny, és szorosan egymás mellől vágtunk neki a távnak. Nekünk már nem volt tétje a napnak, biztos osztályutolsóként várhattuk az esti díjkiosztót, de azért igyekeztünk komolyan venni a napot. Az enyhe szélben nem volt túl izgalmas a rajteljárás, a kreutz bójáig együtt haladtunk a többiekkel. A forduló után mindenki a szelet kereste. Jött egy-egy rövid frissülés, de egyik se volt az igazi. Páros csaták alakultak ki körülöttünk, a Pozsonyi és Társai Ügyvédi Iroda Sailing Team, Litkey Árpád vezetésével és a Nelson Flottalízing Team, Detre Szabolcs kormányossal felhúzódott a partvonal alá, és egy szélcsíkon sikerült meglépniük.

 

 

Litkey Árpád és Detre Szabolcs az utolsó szélcsíkon elléptek a mezőnytől

 

Már rég eltűntek a megkerülendő sziget felé, amikor mi még mindig a szélcsenddel küzdöttünk. Időnként előrébb léptünk 1-2 helyet, majd vissza. Nagy kérdés volt a spinakker használata is. Részben azért, mert akik spit rántottak azok is leszedték, részben azért, mert nálunk senki sem akarta. Tudom, tudom, ez nem demokrácia kérdése, de nagyon médiahajósan mentünk. Sokáig nem is volt indokolt, majd következett egy szakasz, ahol mégis bepróbáltuk. Hamarabb is felhúzhattuk volna, mert ekkorra többen elmentek mellettünk. Életemben először kezeltem ezt a vitorlát. Attila elmondta, mire kell figyelni, hogy működik, majd a kezembe adott kötelekkel elkezdtem keresni a határokat. Belobog, feszítek, feszül, engedek. Egyszerű elvileg, gyakorlatilag szélcsendes időben, időnként változó irányú frissülésben nem is volt olyan könnyű. Egy darabig így haladtunk, majd kénytelenek voltunk leszedni. Az idő gyorsan telt, mi pedig lassan haladtunk, néha álltunk. Beszélgettünk, pólóban fotóztam, mint nyáron, volt, aki aludt is a fedélzeten. Még nem láttam ilyen nyugodtnak, simának az Adriát ősszel. Ez még a Balatonon is igen ritka (nem a Kékszalagra gondolok, ami idén kivételesen szélcsendes volt). Látva az időjárási körülményeket kényszerűségből, de indokoltan lerövidítették a pályát, és a világító tornyos szigetnél befuttatták versenyzőket. Jól mutatja a szélhiányt, hogy összesen három (!) csapat ért be limitidőn belül, a többieknek esélyük sem volt befejezni a túrafutamot. Detre Szabolcs a Nelson Flottalízing Team-mel befutott elsőként, ezt követően 30 percen belül kellett - volna - elérni a célvonalat az értékelhető eredményért. Ez sikerült még a második helyen befutó Litkey Árpádnak (Pozsonyi és Társai Ügyvédi Iroda S. T.) és a harmadik helyen még éppen Czégai Péternek (Subaru Sailing Team).

 

 

hárman futottak be délelőtt a világító toronynál

 

A cél már látótávolságon belül volt, amikor kénytelenek voltunk a limitidő miatt feladni a küzdelmet. Motorral fordultunk vissza, és élveztük a gyönyörű napsütést, közben azt taglaltuk, hogy ha az előző napok erős szeléből jutott volna ma délelőttre is, akkor milyen jót mehettünk volna. Volt két személy a hajón, akiket viszont megnyugtatott ez az időjárás. Kormos Anett, és Felméri Péter megúszta a ”nagy kalandot”, és talán megszerették a sétavitorlázást is. A versenyélményhez, adrenalinhoz kellett volna több szél. Amikor visszaértünk a rajthelyre már kint voltak a Dufour és Salona osztályos vitorlások is. A déli napsütésben összegyűlt a VI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság mezőnye, hogy részt vegyen az utolsó, hatodik futamon. Az idő nem ”javult”, állandósult a 4 csomós északi szél, és délutánra sem volt előjelezve semmi erősödés.

 

 

Dufour 44-esek keresik a szelet

 

Úgy döntöttünk, kihagyjuk a hatodik futamot, inkább megnézzük a rajtot, és visszatérünk a kikötőbe. Amilyen izgalmas volt a pályaversenyt nézni pár nappal ezelőtt, olyan sterilre sikerült az utolsó futam lee rajtja. 4-es szélben senki sem kapkodott, lassan történt minden. A JOD-35-ösök közül a Nelson Flottalízing Team rajtolt a legjobban, őket követte Pozsonyi és Társai Ügyvédi Iroda csapata, majd a Skipper Marine Szamódy Tamás vezetéséve. Pallay Tiborék (Kész-Dak Sailing Team) már el sem indultak, mivel 5 nyert futammal biztosan nyerték a Salona 37 R osztályt. Tuss Miklósék (SpiriTuss) rajtoltak a legjobban S37R-ben, de a kreutz bójához Weöres Botond csapata, az Ágoston S.T. ért elsőként. A rajt egyetlen izgalmát a Dufour 44 osztály két, egymásnak feszült hajója produkálta. Egyedül itt volt nyitott még a bajnoki cím sorsa. A Variens Sailing Team, Dobszai Zoltán kormányzásával és a Westport Sailing Team, Ignácz Károly vezetésével test test elleni küzdelemmel kezdtek. A Westport hibázott, rajtbóját érintett, és 360-as fordulót vettek. Ez sok idejükbe került, Dobszai Zoliék pedig az élbollyal simán elmentek a kreutz fordulóhoz. Mi eddig követtük az eseményeket a vízről. Kimotoroztunk a partra, összeszedtük a Vrboskáról a dolgainkat, és végleg leléptünk a fedélzetéről. Nekünk itt ért véget a VI. MTNB.

 

 

a Westport beszorult, 360-as következett

 

Visszatértünk a szállásra, lepakoltuk a cuccainkat, és páran besétáltunk a belvárosba. Végre világosban is megnézhettem az Adria egyik legszebb, leghangulatosabb települését. A sikátoros utcákon sétálva találtunk egy piacot is, ahol megkóstolhattok a szigeten jellegzetes mézfajtákat. Azt sajnálom, hogy nem hoztam pár üveggel, mint a többiek. Visszasétáltunk a partra, kiültünk egy teraszra, és hosszasan beszélgettünk, miközben a nap lassan lement. Az idő kezdett lehűlni, és este még volt program a kikötőben, lassan elindultunk visszafelé.

 

Az ünnepélyes záró vacsora alatt a két Dumaszínházas olyan előadást nyomott le, amilyet még nem láttam. Anett előadta, hogy tudta meg Laciék kalandját, mit várt, és mit kapott Cres-en töltött napok alatt. Többen magunkra ismerhettünk a storyzásában, nem bírtunk enni a röhögéstől. Péter a maga kimért, lassú stílusában tolmácsolta élményeit felénk, megfűszerezve már ismert poénokkal. A hatás itt sem maradt el, közel 170 versenyző nevette, és tapsolta poénjait.

 

 

Bednár Tibor (Westport) és Szoják Balázs (MVSZ)

 

Az ünnepélyes díjkiosztón három osztályban hirdettek bajnokot, és egy különdíjat is kapott a legerősebb kötélhúzó csapat. A pálmafás kikötői teraszon összegyűlt versenyzőket Szoják Balázs, az MVSZ Főtitkára, és Bednár Tibor, a Westport tulajdonosa, a VI. MTNB főszervezője köszöntötte. A díjakat Szeder Hajni adta át, aki nem úszta meg Bajnok pezsgőfürdőjét. A boldog csapat első dolga volt a jól felrázott pezsgővel meglocsolni a Prima Yacht & Holiday díjátadóját.

 

 

pezsgőzés

 

Öt nyert futammal sikeresen védte meg bajnoki címét JOD 35-ben Czégai Péter (Subaru Sailing Team). Az ezüstérem a Nelson Flottalízing Team tagjai nyakába kerülhetett, élükön Detre Szabolccsal. A bronzérmet ebben az osztályban Litkey Árpád csapata, a Pozsonyi és Társai Ügyvédi Iroda S. T. vehette át.

A Salona 37 R osztály bajnoka Pallay Tibor és a Kész-Dak Sailing Team lett. Második helyen zárta a VI. MTNB-t Vermesy Sándor az Admiral Sailing Team-mel, a bronzérmes Csikós János lett a Csikós Sailing Team-mel.

Dufour 44 osztályban a Variens Sailing Team lett a bajnok Dobszai Zoltán kormányzásával, Soós István és a Szélvész S. T. lett az ezüstérmes, a bronzérmes pedig Haranghy Csaba és csapata, a Pureco Sailing Team lett.

 

A díjátadó után a parton tartott színházi előadást nézhettek meg az érdeklődők, majd a Rák Bárban elszabadult a buli. Fergeteges hangulatot csinált az amerikai 50-es évek zenéjét játszó zenekar. A szünetben Tóth Vera ragadta meg a mikrofon, és az ünnepelő tömeg közepén énekelte legjobb slágereit, amit mindenki vele együtt énekelt. Aztán eljött az idő, amikor két szám között a jókedvű magyar vitorlázók kezdtek el énekelni, és Vera kapcsolódott be. Vera után ismét jött a Rock&Roll, immár hajnalig.

 

 

tüzes előadás a parton

 

Másnap búcsúreggeli, és egy utolsó gőzölgő kávé a teraszon. Összecsomagoltunk, elhagytuk a szállást, Beló buszát plafonig pakoltuk, majd elindultunk a komphoz. A KRK-i híd túloldaláról még egy pillantás a kék tengerre, és irány a szerpentin. A túloldalon, az utópályán 5 fok, köd és eső várt. Visszatértünk az őszbe, de az jól esett, hogy délután Balatonlellén hűvös, de szép napos időben raktuk ki Janáékat. Innen Pest már csak egy ugrásnak tűnt.

 

Összességében élvezetes, kalandos futamokat élhettem át Frigyer Attila kormányzásával a Vrboska médiahajó fedélzetén a VI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságon, ezt ezúton is köszönöm Neki. A SNEWISPORT nevében köszönöm Bednár Tibornak a meghívást, aki egy olyan feladatot vállalt el, ami a pillanatnyi nehézségek leküzdésével szép jövő elé nézhet. Sikerült fényképekkel dokumentálni az eseményeket, naponta közöltünk friss tényhíreket, és elkészült ez a négyrészes, személyes élményeken alapuló beszámoló is.

 

 

A verseny ideje alatt láthattam az Adriai tenger zord, és barátságos arcát, és azt, hogy ez alatt, a hazai vitorlásélet legjobbjai hogyan küzdik le egymást, és a váratlanul eléjük kerülő akadályokat. A parton barátok igazi ellenfélként, de sportszerűen küzdöttek a tengeren. Bednár Tibinek igen neves versenyzőket sikerült meggyőznie, hogy érdemes rajthoz állniuk az új helyszínen is, amit alapvetően szerintem nem bánt meg senki. Az azonban tény, hogy ez az MTNB másabb volt, mint az eddigiek, és nem csak a helyszín és a gazdasági recesszió miatt. A versenyen résztvevők száma egy ideje évről évre csökken, miközben mást tengeri bajnokságokon nő. Az új szervezés miatt itt előjöttek gyerekbetegségek, de a kulcskérdés ma már maga a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság jövője lett.

 

Hetedik. Ez nem csupán egy filmcím, hanem egy korszakváltó szám. Gyakorlati tapasztalat, hogy hét évente véget ér valami, de odafigyeléssel újra is kezdődhet. 2011-ben új irányt vehet a versenysorozat, figyelembe véve azokat a szempontokat, amik évek alatt összegyűltek, mind a szervezői, rendezői oldalról, mint a versenyzők irányából. Ha sikerül a jövő évi versenykiírást a tapasztalatokra alapozva egy új szemlélet szerint elkészíteni, visszanyerheti régi népszerűségét a Bajnokság. Akkor növekvő hajószámmal, ismét kihívásokkal teli hét várja majd jövőre az Adrián a magyar vitorlázókat.

 

 

VI. MTNB élménybeszámoló, 1. rész   >>>

 

VI. MTNB élménybeszámoló, 2. rész   >>>

 

VI. MTNB élménybeszámoló, 3. rész   >>>

 

Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság, korábbi hírek   >>>

 

VI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság, Westport Kupa végeredménye   >>>

 

 

 

 

fotó: Kopasz Balázs - snewisport

videó: Ladányi János - VitorlásTV

 

snewisport

VI. MTNB élménybeszámoló, 1. rész   >>>

 

VI. MTNB élménybeszámoló, 2. rész   >>>

 

Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság, korábbi hírek   >>>

 

 

 

fotó: Kopasz Balázs - snewisport

videó: Ladányi János - VitorlásTV

 

snewisport

2010. 11. 22.
Ma Cecília napja van.

snewisport kereső

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 03. 29.
Ma Auguszta napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT