Budapest belvárosában működik az EAKI alapítványi gimnázium, ahol 1991 óta az oktatási programot személyre szabják, figyelembe véve a tanuló időbeosztását. Ezzel lehetőséget biztosítanak a fiatal sportolóknak, hogy a napi edzések és a feszített versenyprogram mellett a tanulásra is maradjon idejük.
|
|
Ez a speciális gimnázium már a megalapításának évében is egyedi programmal kezdte el működését. 1991-től 2006-ig egyedi, speciális program szerint 3 év alatt érettségiztek le a tanulók. Az oktatás sikerességét 3 évre felosztott speciális óratervvel, blokkrendszerű képzéssel, gyermekközpontú pedagógiai módszerekkel érték el, a tanulók 70%-a tanult tovább felsőoktatási intézményekben. Ez a képzési forma a 2006-os tanévtől befejeződött, mert az egyedi, speciális képzés megszűnt országos szinten, így kötelezően csatlakozni kellett a négyéves programhoz. Már akkor angol anyanyelvű tanárok oktatták a legelterjedtebb nemzetközi nyelvet, Londonba vitték a diákokat nemzetközi nyelvvizsgát tenni. Oktatási programjukban azóta számos ponton változtattak, folyamatosan monitorozva a diákok és a szülők igényeit. A végzett diákokat az EAKI Öregdiákok programja továbbra is össze tarja, segítik egymást az élet számos területén. A már leérettségizett tanulók és szüleik egyetértenek abban, hogy ennek a képzésnek, szemléletmódnak létjogosultsága van, és lesz a jövőben is.
Az EAKI-ba várnak:
- általános iskolásokat, akik gimnáziumban szándékoznak tovább tanulni; - élsport vagy egyéb tevékenység miatt speciális órarend kialakítását igénylő tanulókat; - külföldi tartózkodás után a hagyományos képzésbe beilleszkedni nehezen tudó diákokat; - külföldi állampolgárságú, magyarul beszélő tanulókat;
Indokolt esetben korosztálytól függetlenül magántanulóknak is indítanak gimnáziumi képzést rövidebb oktatási idővel.
Sportolók az EAKI-ból:
Czakó Krisztina - műkorcsolyázó EB második helyezet
Tóbiás Zsolt - az FTC labdarugója
Balogh Balázs - az FTC volt labdarugója, jelenleg a finn KuPS játékosa
Németh Csongor - úszó
Maros Barbara - műkorcsolyázó
Herrer Ceasar - gyorskorcsolyázó
Krizsán Zsuzsa - tornász
Huszár Balázs - birkózó
Kapcsolat, részletes tájékoztatás >>> |