Banner
Banner
Banner








VI. MTNB élménybeszámoló, 2. rész PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2010, NOVEMBER 11, THURSDAY 00:47

2010.11.11.

 

Megérkeztünk Cres-re, túl voltunk a megnyitón és az első, igen hullámos versenynapon. Tovább folytatódott a VI. MTNB, egy módosítást követően kedd a pályafutamok napja lett. A reggeli skippermeeting után kiderült, hogy a tegnapi versenyre összeállt csapatunk mára megfogyatkozott. Így nem tudtunk hivatalosan rajthoz állni, de a többiekkel együtt kihajóztunk, és igazi médiahajó lettünk. Közelről néztük a pályafutamokat, fotóztunk, élveztük a szoros csatákat.

 

Hadházi Laci és Lórán Barna elkísért minket a reggelizni, de a tegnapi nap túlélését megbecsülve most inkább a fakultatív városnézést választották, ők nem jöttek ki a pályaversenyre. Szerintem ez rossz döntés volt, mert pont ma szerethettek volna bele a vitorlázásba. Napsütésben, jó szélben nézhettük végig a legnevesebb magyar vitorlázók csatáját testközelből.

 

A reggelire érkezve megnyugtatott, hogy Farky jött szembe. A hétfői árbóctörésük után beszélték azt is, hogy már az éjjel hazautazott a verseny egyik nagy esélyese. De nem így történt, kaptak egy másik JOD-ot, és folytatták tovább a Bajnokságot, igaz az első napjuk nullás lett. A reggeli és a skippermeeting után a többi csapattal együtt mi is mólón gyülekeztünk, mindenki a saját hajójánál. Nagy volt a nyüzsgés, volt akinek még a tegnapi sérüléseket javították ki a helyi szerelők. Mi is elhagytuk tegnap a spibaumot, helyette kaptunk egy másikat. Aztán mindenki kimotorozott a rajtvonal felé. Nem kis meglepetésünkre a horvát versenyrendezőség egy sima, háromszög olimpiai pályát bójázott ki, a nagyhajókhoz mérten rendesen kis méretben. Ez többeknek nem tetszett, de nem volt mit tenni, ezen rajtoltatták el a mezőny.

 

 

A rajtra a 20 csomós keleti, pöffös szél közel másfél méteres hullámokat korbácsolt az öbölben. Egymás után rajtoltak a JOD-ok, Salona-k és a Dufour-ok. A pörgős pálya alulméretezését mutatta, hogy sokan nem is spinakkereztek a hátszeles szakaszokon, inkább a pillangózást választották. Mi a rajtvonal és keruz bója között vártuk a mezőnyt, folyamatosan csorogva a kreuz bója felé. Hatalmas négyes csata alakult ki a JOD-ok között. Czégai Péter, Farky, Pomucz Tamás és Litkey Árpád erősen rajtoltak el. A Czégai-Farky kettős folyamatosan elszakadt a mezőnytől, de egymástól nem. Az iramot a Subaru ST diktálta, a Magyar Építők ST sem hagyta magát, de a tegnapi eset után kíméletesebben bántak a hajóval. Ez kívülről nézve nagyon izgalmas menetnek bizonyult. A Vrboska fedélzetén jó volt hallgatni az ”öregek” kommentálását a látottak mellé. Folyamatosan kattogtak a gépek, jobbnál jobb képeket sikerült készíteni. Ez alatt elrajtoltak az S37R-ek is. Elsőként Pallay Tiborék fordultak, és utána is folyamatosan húztak el Vermesy Sándoréktól. A Dufour 44-eseket már a hátszeles szakasz végéről figyeltük. Köztük a Variens Sailing Team teljesítette a leggyorsabban a két kört szoros küzdelemben Soós Istvánékkal és Haranghy Csabáékkal. A legszorosabb küzdelmet a lee bójánál vívták, ott alakult ki a későbbi végeredmény is. A JOD-os test-test elleni küzdelemben végig sikerült elöl maradni a hétfői győztesnek, így ezt a napot is ők nyerték. A harmadik helyre Litkey Árpádék futottak be, a negyedik helyet az utolsó pillanatban szerezte meg a mezőny legfiatalabb, utánpótlás korú csapata, a Skipper Marine Szamódy Tamás kormányzásával.

 

A befutók után visszatértünk kiindulási helyünkre, ahol vártuk a következő rajtot. Ekkor a rádióforgalmazásban felvetődött egy harmadik futam megrendezése is. A közlemény szerint Bednár Tibi körbejár egy motorossal és mindenkit megkérdez. Egységes igen esetén lesz harmadik futam. Elrajtolt a második, de harmadik már nem lett. A második futamba már a rajt után láttuk, hogy Czégaiék még magabiztosabbak. Megvártuk mind a három osztály rajtját, majd a kikötő felé motoroztunk, mivel délután indult a busz vissza Magyarországra, és Dénes Pistának valamint a MarinArtos Péternek el kellett érnie.

 

 

Kikötés után a keddi retúr csapat elindult haza, mi pedig egy napos, kellemes délutánt töltöttünk a kikötőben. Előkerültek Beló RC vitorlásai is, bárki kipróbálhatta a Micro Magic osztályt. A sajtóirodában sikerült elkészítenem a napi híranyagot, bár az internettel meg kellett küzdenünk.

 

Délutánra beérkeztek a második futamról a csapatok. Kiderült, hogy a JOD-ok nem vehetnek részt az éjszakai navigációs futamban, így nekik másnapra két túrafutamot terveztek. Ez viszont parázs vitákhoz vezetett, mert korán sem sorolható egy kategóriába egy nap két túrafutam, vagy egy túrafutam és egy éjszakai navigációs futam. Továbbá többen szóvá tették, hogy nem azért jöttek tengerre versenyezni, hogy olimpiai pályán mérjék össze tudásukat 35-44 lábas vitorlásokkal. Igazából ekkor került szembe első alkalommal a horvát rendezőség terve a versenyzők igényeivel. Itt felmerülhet a demokrácia kérdése, hogy nem a versenyzőknek kell szavazniuk a pályákról, de tény, hogy nem az eredeti kiírás szerint tervezték a folytatást, és pályaversenyre kitűzött pálya is ésszerűtlenül kicsi volt.

 

A vacsorára mindenki időben érkezett, de ma elmaradt a Dumaszínház előadása. Az eredeti kiírás szerint épp navigációs futamon kellett volna lennie a mezőnynek. A keddi és a szerdai versenynapok átcserélése miatt ma este a Rák Bárban mulatott az MTNB-re érkezett közel kétszáz ember. A program a futamokon készült fényképek és a VitorlásTV filmjének megtekintésével kezdődött, majd Tóth Vera énekelt. Ezt követően DJ nyomta a zenét sokáig.

 

 

A folytatásban: a szerdai program 2 túrafutam, egy éjszakai navigációs futam, érkezik Kormos Anett és Felméri Péter

 

 

VI. MTNB élménybeszámoló, 1. rész   >>>

 

Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság, korábbi hírek   >>>

 

 

fotó: Kopasz Balázs - snewisport

videó: Ladányi János - VitorlásTV

 

snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 04. 19.
Ma Emma napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT