Banner
Banner
Banner








2 arany a kétszázas döntőkben PDF Nyomtat Email
Írta: Balazs   
2009, AUGUST 16, SUNDAY 16:47

2009.08.16.

Pár perccel azután, hogy Kozák Danuta és Szabó Gabriella tiszteletére lejátszották a magyar Himnuszt, eldördült a startpisztoly és elkezdődtek a gyorsasági világbajnokság igazán gyors számai a 200 méteres döntők.

 

Elsőként Gyertyános Gergely érkezését vártuk, aki egy jó rajt után nagyon jól jött a táv első felében. A végére azonban egy kicsit visszaesett és a nyolcadik helyre rúgta be a hajóját.  1. Rauhe 35.134, 2. Kharytonov 35.650, 3. Kononuk 35.696

 

A kenusok között ezúttal nem indult magyar egység. Horváth Gábor csak a B döntőbe kvalifikálta magát, amit azonban nagy fölénnyel megnyert még tegnap. 1. Demyanenko 39.048, 2. Lipkin 39.234, 3. Supkin 39.978

 

Az újabb érem és mindjárt egy arany ezúttal is a hölgyek jóvoltából érkezett. Natasa a szám specialistája, ezúttal sem hagyta érvényesülni egy percre sem versenyzőtársait és magabiztos győzelmet aratott. „Máshogy versenyeztem, mint szoktam ugyanis látva Portellát kicsit „paráztam” tőle. Ezért nagy fordulattal mentem az elején, de érdekes, hogy amikor elnyújtottam, akkor „csúsztam” el igazán a többiektől” – nyilatkozta Natasa 1. Janics 40.866, 2. Walcykoewicz 41.209, 3. Viard 41.357

 

A párosok versenyében megcserélve a futamokat elsőnek Bozsik Attila és Horváth Gábor startolt, akik nagy csatában végül centikkel, de lecsúsztak a dobogóról és negyedik helyezést értek el. 1. LIT 36.433, 2. RUS 36.753, 3. GER 37.085

 

A férfi párosoknál Molnár Péter és Kadler Viktor képviselte a magyar színeket, akik a nagyon sűrű mezőnyben a nyolcadik helyen értek célba. 1. BLR 32.229, 2. ESP 32.231 3. CAN 32.653

 

Alig 10 perccel az egyes eredményhirdetés után Natasa, hűséges páros társával, Kovács Katival várakozott a 200-as rajtnál, hogy az EB megbicsaklás után újra bebizonyítsák, hogy Ők a legjobbak. A lányok jó rajtot vettek, utána egy kicsit beragadtak a mezőnybe, de végül győzött a rutin és az elszántság, amelynek megérdemelt győzelem lett a vége. „Jó volt a rajtunk, de valahogy utána nem jött az „wow” érzés, így még rátettünk egy kicsit, ami segített” – foglalta össze Kati negyedik arany érmének történetét és már ugrott is vissza a hajóba Natasa mellé, hogy odaérjenek a négyesek rajtjához. 1. HUN 0.37.508, 2. GER 37.682, 3. SLK 37.754

 

A kenusok négyes futamára az egész csapat nagy várakozással tekintett, hiszen egyrészt ez a szakágunk még nem tudott érmet szerezni Kanadában, másrészt az előfutamban nagyon bíztatóan evezett a csapat. A srácok Foltán László, Horváth Gábor, Bozsik Attila, Németh Gergő egy hibás rajt után – ahol, mint utólag kiderült a hajó is megsérült – rögtön biztosították helyüket az élmezőnyben, amit aztán a finisben is megtartva bronzérmet szereztek. „Alig két hetünk volt felkészülni, de ennek ellenére már az előfutam is jól ment és most is egy tökéletes pályát eveztünk” – mondta Foltán László a csapat vezérevezőse. 1. BLR 34.147, 2. RUS 34.499, 3. HUN 35.235

 

Következőként férfi kajak négyesünk Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Beé István és Boros Gergely startolt. A kvartett kitűnően eljött a rajtban és 100-nál még vezetett is, de utána látszólag valami baki történt, az egység megtorpant végül az ötödik helyet szerezte meg. 1. BLR 30.412, 2. SLK 30.525, 3. RUS 30.608

 

A hagyományos kétszázas versenyekben utolsóként a hölgyek rajtoltak el. A Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas Krisztina egység egy jó start után hamar az élre állt és egészen az utolsó méterekig vezettek, amikor a „surranó pályán” a német egység váratlanul, ha centikkel is, de becsusszant a mieink elé és így lányaink ezúttal ezüstérmet szereztek. 1. GER 35.049, 2. HUN 35.075, 3. POR 35.657

 

A délutáni váltóversenyek előtt a magyar csapat mérlege 6 arany, egy ezüst és két bronzérem.

 

 

 

 

mkksz - snewisport

LAST_UPDATED2
 
 
2024. 06. 01.
Ma Tünde napja van.

snewisport kereső

Vitorlázás

Utazási információk

on-line versenyközvetítés - LIVE tracking, & hírportál, e-mail: info snewisport hu I...I BHKE Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2007-2020. SNEWISPORT